Pár hete egy napsütéses szombat délelőtt nagyon remek kirándulást tettünk Annáékkal. Gyerekvasúttal mentünk, majd egy rövid kis túrát terveztünk egy kilátóhoz. A gyerekek remekül bírták, igazán megérte őket ennyit futtatni a Majorban - szinte nyaff nélkül meneteltek le és föl a meredek hegyen, élvezték a jóidőt és az erdőt, csak úgy zengett az "Anna gyejjjjeee!!" és a "Bejcikém hol vagy??!!", nagyon cukik voltak.
Berci persze végig gyűjtögette a kavicsokat, botokat. Néha úgy nézett ki, mint egy amerikai desszantos, tele a két marka hatalmas sziklákkal. Mikor kérdeztük, hogy Berci, miért cipelsz ennyi kavicsot? azt felelte, hogy beledobja majd a tóba. Hmm. Na jól van. De mi most a hegyen kirándulunk, az erdőben, megyünk fel a kilátóba...ja, hogy kiláTÓ! Csórikám.. :DDD

Zoli beadta neki, hogy ebben a lyukban lakik a Mókuska, csöndben meg kell figyelni. Alig bírtuk elrángatni, dugdosta be neki a kis faágakat, hogy Mókuska, egyél!

Mondom, a kis tengerészgyalogos. Mit neki az emelkedő.

A híres tó. Nagy élvezettel másztak fel a legmagasabb emeletre, bár a lépcsők jobban érdekelték őket, mint a csodaszép kilátás.

Végre, van hármunkról pár kép, tiszta szégyen, hogy eddig mennyire kevés készült rólunk. Mondjuk Berci nem volt valami közreműködő, a rengeteg kép között alig van olyan, amin ő is a kamerába néz amin pedig odanéz és cukin mosolyog is, túrja az orrát, agyam eldobom a kameraérzékenységén néha...

Etetés.

Egy kapcsolat margójára készült képsorozat. Most nem azért, de ebben a pár percben és képben szinte minden benne van... Közeledés, távolodás, huncutkodás, majdnempuszi.

Nagyon jól sikerült kirándulás volt, sok hasonlót tervezünk a közeljövőben! :D

Történelmi pillanarokat élünk. :D

Az úgy történt, hogy Annababáék elkezdtek bilizni, amit mi ki is tárgyaltunk a játszótéren. Én úgy vagyok/voltam vele, hogy majd ráérünk mi erre a nyáron, amikor úgyis puccosan szaladgál odakint, no pressure, csak szépen nyugodtan. Viszont Berci hallotta, amit beszéltünk, és itthon is elkezdte emlegetni, hogy bili így meg úgy, meg Annababa abba pisil stb. Úgyhogy meglovagolván a lendületet vasárnap vettünk egy trónust bilit. Csodaszép, kényelmes, külön kiemelhető kis résszel, úgyhogy Berci boldogan hozta-vitte, szétszedte, ráült, kiöntötte a nagy semmit, hozta-vitte, ráült. Este fürdés előtt üldögél rajta pucéron is, és ma - tadammmmmmm - sikerült is egy pindurkát belepisilnie. Nagyon büszke volt magára, mi is rá. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk a dolognak és nem is erőltetjük, de azért ez jó hír.

Egyébként meg itt a szép idő, kint vagyunk egész nap, nem elég a nap 24órája. Télen azon szenvedtünk, hogy töltsük ki a napokat, most meg úgy elrohannak, hogy szinte semmire nem jut idő. Kirándulunk, mászkálunk, kertezünk egész nap. Párszor már kimentünk a Margitszigetre, új kedvenc helyünk. Berci imádja nézni a hajókat, kavicsokat dobál a vízbe, sétálunk, és egy nagyon klassz játszótér is van ám. (A Major egyszerűen tele van, alig lehet elférni ott délelőttönként, most, hogy mindenki kiszabadult...)
Ma is Duna-partoztunk, kiültünk a mólóra hajókat nézni. Csomó ráérős egyetemista csaj is ott unatkozott, mi dobáltunk a köveket, kenyeret a kacsáknak, néztük a hajókat, a vizet stb. Erre mit mesél Berci este az apjának?
" Voltak ott hajóóóóók, meg lááááányok, de nem vették észre, hogy itt van Berci, nem mondták, hogy itt van Berci..." -mindezt halál komolyan sajnálkozó arccal. :DD 

Hát ez is megtörtént, Bercibaba olyan nagyfiú már, hogy Zolival rászántuk magunkat egy hétvégére kettesben. A legjobb kezekben hagytuk Böbit, Anya és Apa vigyázott rá és szórakoztatta Őuraságát, aki természetesen nagyon jól érezte magát. Ügyes kis mókuska volt, evett, játszott, nagyjából aludt is szépen nélkülünk, mondjuk csak egy éjszakát kellett kibírnia. Néhányszor emlegetett minket Anya bevallása szerint, de amikor hazaértünk - én könnyes-nevetős nagyjelenetet képzeltem el, hatalmas nyakunkba-ugrással és anyázással - elmosolyodott, intett egyet és folytatta a homokozást tovább. Szóval mondhatni nem rázta meg az eset.

Nekünk viszont nagyon furcsa volt. Olyan sokszor kívánom, hogy de jó lenne egy kis szabadság, egy kicsit visszamenni az időben és csak kettesben lenni, gondtalanul pihenni. De ez már nem volt olyan, nem is lesz soha, gyanítom. Jól éreztük magunkat persze, de mindig ott motoszkált a fejünkben, hogy B. most mit csinálhat, vajon evett-e, ivott-e, hogy tetszene neki ez a játszótér, mekkorát hancúrozna ebben a szép időben stb. Tudom, nekünk nem jó semmi sem. :D
Azért mikor ez első sokkon túltettük magunkat (Semmi dolgunk!!! Nem vagyunk időhöz-órához-alváshoz-pelusozáshoz kötve!!!!), azért elárulom, nagyon  jól éreztük magunkat. Csomót beszélgettünk, aludtunk (fél9-ig hahhha, de jó volt, már csak ezért megérte!), ettünk nyugalomban (nem kellet percenként felugrálnom, párhuzamosan etetnem! :O), étteremben jártunk, este filmeztünk, egész nap olvasgattunk, bringáztunk, napoztunk.
(Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy akinek nincs gyereke, annak a világon semmi dolga és a legnyugodtabb az élete, erre is rájöttünk. Persze unalmas és üres is, de ez egy másik tészta.)

Biztos hogy csinálunk még ilyet, Bercinek is jót tesz, nekünk is szükségünk van rá, Anyáék pedig szívesen vállalják, ha nem is minden hétvégén, de néha nagyon jó lesz kicsit elmenekülni.

Egy icipici bosszulás azért volt B. részéről: mostanában a délutáni elalvás annyi volt, hogy ivott egy kis vizet, betettem az ágyba aztán jóéjszakát. Most már a második napja egy órás hintaszékben-az-ölemben-kuporgás-és csicsijja babája-éneklés a program... (Persze most is ki szív? Én....)

 Nagyon csúnyán lemaradva számolok be Berci második névnapi bulijáról. De annyira jól sikerült, 1-2 képet csak muszáj megosztanom.
Hasonlóan, mint a múltkor, csak szerényen nyomtuk a bulit, de volt lufi, csokitorta, ajándék, így Berci nagyon jól érezte magát. A lufiktól konkrétan megvadult.

 Miután kiörjöngte magát, megkapta az ajándékait. Nálunk most teljes a duplo és autóőrület, kb. csak ezekkel játszik, így mamáéktól kapott egy duplo rendőrmotorost, mi meg, tesómmal összefogva megleptük egy duplo autószerelő-műhellyel. Ha valaki véletlenül épp nem lenne benne a témában, erről van szó:

Tökéletes telitalálat, nagyon büszke vagyok magamra, mert azóta Bercinek itthon szinte egy szava sincs. Állandóan a kisautókkal mászkál, csavarozik, szerel, nagyon jó kis játék ez.
Boldog második névnapot, Bercifiú! :D

 Hosszabb balatoni nyaralgatásunk alkalmával egy kevésbé jóidős napon ellátogattunk a veszprémi állatkertbe. Berci nagyon szereti az állatokat, tök jól utánozza a hangjukat, örül nekik, gondoltuk, biztos nagyon vicces lesz. Háááát. Nem volt rossz, de azért nem érte meg a nagy felhajtás.
Egyrészt Berci nagyon kicsi még az ilyenekhez. Szinte végig cipelni kellett, rá-rá nézett az állatokra, a maciknál, gólyáknál, puptevéknél rötyögtünk, ámuldoztunk is egy sort, de ennyi. Még jó, hogy ez kiderült, mert már tervbe volt véve egy borongós őszi napra a Tropicárium, megspóroljuk azt a nagyon borsos belépőt és inkább játszóházakra költjük. Ugyanis persze, ami igazán tetszett neki, az a kis kialakított játszótér-darabkák, az egész nagy és használható beltéri játszóház, mindenféle fa állatkával, amikre mászni lehetett, csúszdával és hintával. No ezeken a részeken hosszabb időt töltöttünk, mint az állatok környékén összesen. Persze ez nem is baj, de hintázni azért olcsóbban is lehet, és még csak ilyen messzire sem kell érte utazni. :p

Maga az állatkert nem volt rossz, látszik, hogy nagyon igyekeznek, de azért az agyunkat nem dobtuk el. Nagyon sokat kell gyalogolni - jó, hogy B-t cipelve ez tripla hosszúságúnak tűnt, de tele van felesleges kilométerekkel.  Kisgyerek(ek)kel nem vicces hosszú tízperceket gyalogolnai a parkoló és a bejárat, vagy éppen az állatkert két része között. Merthogy van egy külön szavannás rész (zsiráfok és társaik), amihez teljesen külön el kell caplatni, nagyon bénán van megoldva, na. És állat sem volt olyan nagyon sokféle, bár nekünk ennyi is épp elég volt.
Viszont a sok kis játszó-sziget hatalmas nagy piros pont.

 Annyira érdekes volt, hogy a játszóházban (pedig az a végén volt a programnak) egy percet sem kellett őméltósága popsiját cipelgetni, sőt, képes volt egyedül vagy százszor lecsúszni a csúszdán és fel-alá rohangálni a szép színes fajátékok között, mint egy kis bolond. Szelektív-fáradtság, az működik.

 No ez milyen tipikus. :D

 Ez annyira jó kis kép szerintem, simán elmehetne az állatkert reklámfotójának is.  (Nem Bercin múlt, hogy nem mászott fel végül a falon.)

 A srácok között éppen-pont egy év a korkülönbség, így Vilibaba Drága Anyukájával bízunk benne, hogy hamarosan összenőnek, és elválaszthatatlan jóbarátok lesznek. Ennek érdekében mi mindent meg is teszünk, találkozunk, összeeresztjük őket rendszeresen, hiszen a barátság fontos dolog, mi meg önfeláldozó, jó anyák vagyunk. (És nagyon élvezzük, hogy havi egy napot átbeszélhetünk egymással - ahhoz képest, hogy régen minden napot átbeszéltünk, ez semmiség, de egy kismamának néha mégis a világ közepe egy-egy ilyen alkalom.)
Persze a gyerekek is élvezik, Vili is már olyan ügyes-okos nagyfiú, öröm volt látni, milyen szépen elrakosgatja, hozza-viszi-rágogatja az új játékokat, mosolyog-vigyorog egész nap, bámulja a KisBolondSzélkakast (Bercit) - aki persze elemében volt a vendégség alatt... (Én kérek elnézést...)

-Gyere Vili, gyere mááár!

 Cukikám, pedig nem osztogatja ám csak úgy a puszikat, nagy dolog az, hogy Vilinek azonnal adott!

 -De hát gyere már, végre, Vili, hát ííííígy kell ugrálni az ágyon és dülöngélni!(Kb. százszor be is mutatta.)

 -Ilyet sem láttam még, aztapaszta!

 -De igaza van Bercinek, milyen vicces dolog ez a huncutkodás!

... avagy a wellness és a kisgyerek egymást kizáró fogalmak.

Röviden, milyen (Berci) gyerekkel nyaralni?
- Balatonban pancsizás, láblógatás, napozás helyett köveket gyűjteni a parton, Apa nadrágjának zsebét teletömni kaviccsal, majd őrült mód rohanni a vízhez, hogy a gyermek két kézzel hajigálhassa a köveket a Balcsiba. Amint elfogytak, vissza a kavicsos úthoz újabb adag munícióért. Ha épp nem hajigál, a vízbe akar bemenni minden áron, ruhában, cipőben, két ember alig tudja visszafogni.
- A szálloda kertjében való napozás, medencéjében való pancsikálás, szaunázás, olvasgatás, láblógatás helyett csúzdázás a kertben felállított mini-játszótéren. Szünet nélkül, kifulladásig, kötelezően 2szülővel. Akár egész nap.
- Esti tévézgetés, olvasgatás, láblógatás helyett lapulni a sötétben, kicsavarodott helyzetből nézni a teljesen lenémított tévén a pénteki focimeccset (nem sokat rontott a színvonalon) és a szombati Csillag születik döntőt (az amúgy sem túl magas színvonalnak a némaság nem sokat használt) és/vagy a fürdőszoba padlóján még inkább kifacsarodott helyzetben olvasni.
- Étteremben való kultúrált étkezés helyett gyereknek könyörögni, hogy ne ordibáljon, egye meg a levest, sajátunkat hiper-tempóba bekanalazni, hogy mini-zsarnok mehessen csúzdázni. Pincér előtt pironkodni, hogy upsz, megint kiömlött az almalé a terítőre, asztal alól négykézláb szedegetni a lehajigált evőeszközöket, szalvétákat, fogpiszkálókat.
- Berci délutáni alvásidejének szent perceinek hasznos felhasználása (lásd olvasás, medence, láblógatás) helyett Zamárdiban körözni az autóval, hogy az agyonpörgött gyerek végre elaludjon, majd a 40fokban, szúnyogokat hajkurászva az autóban olvasni. (Soha, de soha nem kellett még ilyen trükköt bevetni, eddig mindenhol el tudtam altatni, de most nem lehetett bírni vele. Az autóban persze kb. 3perc alatt elaludt...)

Igen, voltunk nyaralni a Balatonon. :D Nem, a világon semmit nem pihentünk.
De tudjátok mit? Tulajdonképpen minden pénzt megért, hogy láthattuk Berci arcán felvillanni a hatalmas örömöt, ahányszor meglátta a Nagy Vizet (annyi HŰŰŰŰ-t meg HÁÁÁ-t még nem látott Zamárdi), ahogy játszott, huncutkodott, lótott-futott, haverozott, felfedezett, nyomkodta a liftgombot, ugrált az ágyon, kacagott egész nap.
Berci nagyon szeret nyaralni. Hiába, mennünk kell újra.

Ez pedig a legjobb magyarországi étterem, ahol valaha jártunk, egy élmény volt. Aki Zamárdiban, vagy 60 km-es körzetében jár, kötelező!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Arrivederci!

Ha lenne olyan verseny, hogy a legnagyobb Rafinált Huncut Rosszaság, akkor azt hiszem, ezzel a képpel neveznénk az 1éves korcsoportban.
Berci (egyik) súlyos rosszasága mostanában, hogy (persze csak a szeretet és a segítő jószándék vezérli, tudom én) állandóan a konyhában csavargatná a gáztűzhely gombjait. Ami ugye nagyon sok szempontból nem szerencsés, napjában kb. 1566 alkalommal rászólunk, egyre erőteljesebben, egyszer már a fakanál is előkerült, marhán nem érdekelte. Ha nagyon erőteljesen rászólunk, akkor sírva fakad, bújik (tudja, hogy rosszaságot csinált), aztán 10 perc múlva újra ott van... Igen most kell a sok türelem. No de nem is ez a lényeg, hanem a múltkor, az egyik ilyen összecsapás után, Berci behúzódott a sarokba, fejére húzta a konyhafüggönyt (elbújtam, itt sem vagyok, nem látlak tehát ti sem láttok), kidugta a kezecskéit, vaksin megkereste a gombokat, és így kezdte el őket csavargatni....

Hát erre varrjunk gombot. (Úgy, de úgy röhögtünk...)

Az ördögfióka. Mi lesz még itt, néha félek.

Ilyen szépségeseket, igaz, ami igaz?

Az úgy történt, hogy még december elején voltunk Berci fiúval fotózáson. Ugyanis egyik kedves kolléganőm férje gyerekek fotózásával foglalkozik (részletek érdeklődőknek itt és itt), és felajánlották, hogy beveszik Bercit is modellnek, csinálnak róla néhány profi szép képet. Cserébe Böbe szerepelhet a honlapon, jó üzletet csináltunk, még egyszer nagyon szépen köszönjük. :D

Remekül éreztük magunkat a fotózáson, én nagyon jót beszélgettem Magdival, Berci szerepelhetett, jöhetett-mehetett és csomó érdekeset láthatott, nagyon jól viselte magát.

És nem utolsó sorban, milyen remek karácsonyi ajándékok is születtek...
Gyönyörködjetek. :D

December 6-án Csonka Bercike 1 éves kisfiú hivatalos volt élete első Mikulás napi ünnepségére Anya munkahelyén, ahol nagyon kedves nénik nagyon színvonalas, kedves estét rendeztek a gyerekeknek. Ezúton is köszönjük nekik, Berci egyszerűen fergetegesen érezte magát. Szerencsére Zoli is el tudott jönni, ő készítette ezeket a telefonos képeket. Nem a legjobb a minőség, de annyira jó este volt, hogy mindenképp meg kell örökítenem a blogban is ezt az eseményt.
Berci általában imádja, ha új helyen van, nagy a tér, lehet mászkálni, sok a gyerek - így ez számára teljesen ideális terep volt. Néha odajött hozzánk, vagy messziről odakacsintott, hogy oké, megvagytok, amúgy jött-ment, ismerkedett, vigyorgott egész végig, nem lehetett lelőni sem.
Itt a mesélős néni balján látható (zöld pulcsis kis paca), szemmel tartotta a gyerekeket és az üveg dohányzóasztalt. :D

Mikor Mikulás bácsi megérkezett, Bercike kedves dallal egy kis klimpírozással köszöntötte a jóságos apókát. (Mondhatni nem feszítette fel a hatalmas, piros ruhás bácsi és a krampuszok jelenléte.)

A kis cseles, gondolta, kössük el az egész szekeret, Mennnnyi csoki, vigyük gyorsan Anyám, amíg háttal van ez a piros szerzet!
(Többi kisgyerek aggodalmas feje?:D)

Egy kis videó, ahogy Berci átveszi a saját csomagját (igen, végül csak egyet vihetett haza - annak nagy részét is a szülők ették meg, az élet kegyetlen).
Látszik, milyen szépen sétál már! Az ajtó felé vette az irányt, ugyanis nem kicsit rá van kattanva a lépcsőzésre a szentem.

És az OSZK-ban a könyvek mellett márványlépcsőből is igen sok van. Ezt a kisebb lépcsősort kb. háromszor-négyszer is megjártuk, oda-vissza. Én elfáradtam a végére (ő nem).

Megismerkedett a hatalmas szobrokkal is a bejáratnál.

Az üres, hosszú folyósókon pedig végkimerülésig szaladgált. Szó szerint. :D Amikor már nem bírta a két lába, négykézlábra váltott, aztán egyszer csak összecsuklott és ráborult a padlóra. :D
Mit mondjak, aznap este nem sokat kellett altatni.

 Nagyon jól sikerült Berci első szülinapja, biztos Neki is emlékezetes maradt. :D
Volt ám sok bolondság, finomság és kedves rokonok:

Finom piskóta, babáknak (is) valós, ami persze egyáltalán nem hatotta meg Őkelmét (sehol semmi csokikrém, nem is ünnep az ilyen).

Lufi is, nagyon széééép.

De aztán sajnos Bercit a tévénél elvesztettük, mert itt (mamáéknál) feléri a készüléket, így a rendezvény további részében Berciből csak ennyi látszódott:

 Berci hónapról-hónapra fejlődik, mint akinek fizetnek ezért. Már az önálló álldogálást gyakorolja, bútorokba kapaszkodva pedig simán sétál-oldalaz - négykézláb pedig verhetetlen. Lépcsőt is tud mászni (felfelé), mindent kipakolni, bekapcsolni, megnyomni, összetépni. Nagyon ügyes, tehetséges kisfiú. Be nem áll a szája, dumál, halandzsázik, pápát integet (főleg ha nincs ott senki - megyünk a babakocsival, Berci meg pápázik a nagyvilágnak, mint egy trónörökös a hintóból, nagyon vicces!), tapsikol, és bürrög, amikor kocsikat tologat. Zenére rázza a kis fenekét, még a boltokban is táncikál, ahol szól a rádió.
Az alvás most megint kicsit rosszabb, fel-fel sír, de ha nem foglalkozunk vele, viszonylag hamar visszaalszik. (Átváltottunk gonoszszülőbe, hiába a fáradtság nagy úr.) Sajnos jönnek a hátsó fogak, az hasítgat neki bele szerintem.

Szeptemberünk is jó mozgalmas hónap volt, kis ízelítő belőle:

Szeptember elején voltak itt uncsitesóék, volt nagy játszás, kergetőzés az elején. Aztán jól kiütötték egymást és teljesen elfáradtak délutánra-estére, nagy nyüglődéssel. Egyelőre biztos, hogy nem bírnám a kétgyerekes létet...
Persze, hogy a csomagolás izgalmasabb, mint maga a játék:

 Voltunk nyaralni is, megúsztuk betegség nélkül, éljen! Berci ennek megfelelően teljes fordulaton pörgött, napközben szinte nem is aludt, jöttük-mentünk, hajókáztunk, kirándultunk, újra beleszerettünk az északi partba totálisan. Jó nyaralás volt, de egyáltalán nem pihentető, sőt...

 Khm-khm, alig tudtuk kirángatni a minibárból...
(Tök jó whisky-reklám lenne, nem? Be kéne küldeni valahová...Bár lehet leültetnének nem megfelelő bánásmód vádjával...)

 És a játszás, egész nap...
Jól kiborogatva a játszókosár. A huncut, Nem-én-voltam,-Anya! -fej

,

 Aztán kicsit meg is taposta.

 Berci erős ám, nem kicsit. A fél kilós súlyzót lazán kiemeli, ilyenekkel szeret játszani, nem a macikával a szentem.

 A fürdőkádból szó szerint nem lehet kiszedni. :D

A napirendünk még mindig elég jól kiszámítható, bár pár napja áttért a napi egy alvásra, dél körül. Délután 4-5körül persze már hótálmos, de nem hagyja magát elaltatni, csak este lefekvéskor. Jó lenne kicsit kitolni a déli alvást, de egyelőre nem sikerült. Mondjuk nem kell nagy szundira gondolni, szokásos fél óra, (Igen, ennyi szabadságom van napközben, fél óra. Ne is mondjatok semmit, kész. Még jó, hogy Anyáék néha vigyáznak rá, olykor megszökök. :D)
Enni továbbra is elég jól eszik, nagyjából bármit, amit kínálunk, imád a mi tányérunkból kunyerálni. Délelőtt egyébként gyümölcs, ebédre főzelék-husi-krumpli, uzsira tejpép, joghurt, a reggeli és a vacsi még mindig tápszer. Egyre jobban harap és rág, babakekszet, piskótát, zsömlét simán elrágcsál azzal a nyolc fogával.
Kb. 10,3 kg és 80cm. Már 86-os ruhákat adunk rá! Nagyon komoly.
Szülinapjára pedig autósülést kap, olyan felnőttes-ülős fajtát. Mindjárt egy éves. Hihetetlen.

Tegnap este megtartottuk Berci első, roppant szerény névnapi ünneplését. Volt sok ajándék, torta, család, mi kell még? Jól sikerült nagyon.

Első dolga volt Micimackó fejét leharapni, természetesen. Minek ide a drága marcipán? (Ami ráadásul nem is finom egyáltalán... Mondjuk Böbe vidáman szopogatta, amig hagytuk.)

Buborék-fújó-színes-fénykard, volt itt minden, mi szem szájnak ingere.

No és persze a csokitorta.

Amiből soha nem elég...

Mint a fenti címből is kiderül, első nagyobb nyaralásunk igen kalandosra és izgalmasra sikeredett, hála Bertalannak. Még jó, hogy nem külföldre mentünk. Ha röviden akarnám jellemezni a nyaralásunkat, annyi is elég lenne, hogy többször voltunk az orvosnál, mint a Balaton partján...

No de jöjjön a hosszabb verzió.
Mivel már nagyon ránk fért a pihenés, legfoglaltunk Balatonszárszón egy wellnes hotelban egy 5 nap/4éjszakás csomagot, vasárnaptól csütörtökig. Úgy vártuk már, hetek óta Zolival, hogy végre pihenünk, úszunk, napozunk, sétálunk, hajdejólesz!
Előtte szombatra virradó éjjel Berci belázasodott. Soha nem volt még semmi baja (végül is 9,5hónapig megúsztunk minden bajt, ez nem is rossz), jól megijedtünk. Láz csillapítása kúppal, reggel újra lázas, bár láthatóan jókedvű, jó étvágyú. Viszont vasárnap indulunk nyaralni - így inkább elmentünk az ügyeletre, tuti ami a fix. Nagyon kedves doktor bácsi nem mondott semmi hasznosat. Ilyen előfordul, 3 lázas nap után kell orvoshoz menni, láz csillapítása, folyadék, nyugodtan menjünk.
Még vasárnap is lázas volt, így jóval később indultunk, csak délutánra mentünk le, ahogy el tudjuk foglalni a szállást. És innentől tulajdonképpen keddig arról szóltak a napok, hogy lázat mértünk, gyógyszereztünk, pelenkát cseréltünk (volt hogy óránként!) és izgultunk. Szerencsére a kedve nagyjából jó volt, de hát kinek van kedve egy lázas gyerekkel a Balatonban pancsikálni? Kicsit persze sétáltunk, wellnesseltünk, de nem volt az igazi a hangulat. Mivel még kedden is lázasodott és piszkálta a fülét, elmentünk a szárszói gyerekorvoshoz. A nemkedves és nemtörődöm néni torok-és fülgyulladást állapított meg és antibiotikumot írt. Penicilint. Másnap reggel Berci tele volt piros kiütéssel és vakarta a fejét. Én penicilin érzékeny vagyok, így lehet ő is, de a három napos láz is kiütésekkel végződik, így az is lehet. Vissza a dokihoz. Másik, kedvesebb orvos volt szerdán, másik antibiot írt, orrcseppet, fülcseppet.
Csütörtökön még mindig tiszta kiütés volt, fájt a füle és mivel még mindig nem mehetett vízbe a füle miatt, úgy döntöttünk, hogy feladjuk, jövünk haza. Elmentünk a saját orvosunkhoz (nem is kellett antibio, még jó, hogy nem szedtünk, csak a cseppek). Lehet hogy a védőnőnk nem százas, de a gyerekorvos nagyon jó, most hogy annyinál jártunk, van összehasonlítási alap.
Most nagyon úgy néz ki, hogy jönnek kifelé a felső kettesek, így szépen összejött a betegség és a fogzás. Szegény Zoli jól kifogta Amerikát, ezért érdemes volt egy hét szabadságot kivennie...

Így nézett ki a lázas Bercifiú, háttérben a Balcsival. Nagyon jó kis szálloda volt, kár hogy nem tudtuk jobban kihasználni!
Szeptemberben jön a kettes számú nyaralás, remélem, akcióktól mentesen!

Múlt-múlt hétvégén nagy utazáson vett részt Bercifiú, elmentünk meglátogatni debreceni rokonait. Nagyon ügyesen utazott, pedig a nagy meleg miatt jó korán indultunk, fel is keltettük, gonosz szülők, majd 3órát kocsiztunk, mégis jól viselkedett. Janiéknál töltöttük ezt a hétvégét, innen is még egyszer köszönjük a vendéglátást, sok finomságot, szép szobát, nagyon jól éreztük magunkat! Reméljük, azóta ők is kipihenték magukat, és az előzetes megrázkódtatásokat. (szó szerint...)
A két uncsitesó igen hamar megbarátkozott, Berci  is hamar feldolgozta a viszonylag nagy tömeget és új helyet, jókat játszott, barátkozott, jól viselte magát. A sok élménytől aznap is aludt rendesen idegen ágyban, utána meg itthon 2 napig, de jó volt.

Debreceni nagyapival:
-Bercikém, miért dobtad be a karikát a pörköltbe? Az igazán nem való...

-Miért, Nagyapi, ha egyszer ez annnnnyira vicces?!

Ismerkedés debreceni nagymamival. A karika kicsit bekattant, nagyon tetszett. Vettünk neki mi is ugyanolyat a Tescóban (nehogy má' Bercinek ne legyen karikája!, itthon le se ...ja. Mi dobálunk vele célba Zolival :D).

Annyi minden volt érdekes, már majdhogynem megindult a nagy izgalomban.

Volt ám pancsi és fürdőzés, mert Jankó uncsitesó is úgy szereti a vizet, mint Böbe.
-Milyen ügyes ez az uncsitesó, de szépen áll/fut/szalad. Sürgősen meg kell tanulnom!

Két Rozi a moziban, a szőke meg a barna. Annyira cukik voltak egymás mellet, hogy csak na. Tök jó, hogy ilyen kicsi a korkülönbség (fél év Jankónak), hatalmas nagy pajtizások és játszások lesznek itt nem is sokára. (Lakhatnátok közelebb is...)

Végre, végre, az első meleg nyári napon összepakoltuk magunkat és Bercit, és elindultunk egy 3napos mini-vakációra. Nagyon vártuk már, jól esett kimozdulni, nem itthon, és főleg együtt lenni. Zalakarosra mentünk egy wellness szállodába (a szállóról még később).

Oda és visszaúton is megálltunk a Balcsinál, megmutattuk Böbének a csodaszép vizet, sétáltunk, lángosoztunk, jó volt. Idén nyáron remélem nagyon sokszor lejutunk pancsolni, akár 1-1 napra is!! (Mikor mehet be Berci a Balatonba? Lassan 8hónaposan, van valami szabály/hőfok/korlátozás, nem tudjátok?)
Íme egy kis balatoni sorozat, ennyire tetszett neki a dolog:

Zalakarosra sem olyan vészes a távolság, nagyjából 2 és fél óra háztól házig, Berci szépen aludt a kocsiban szinte végig, ügyes volt. 2 éjszakát töltöttünk a szállodában. Tulajdonképpen egész jó hely volt, a szobák szépek, a wellness részleg nekünk nagyon tetszett, ennyire kedves és előzékeny alkalmazottakkal pedig még sehol nem találkoztam. Ami negatívum talán, hogy építkeztek, így nem volt annyira csendes, és hát kajákból én finomabbat is el tudok képzelni... Marketingben viszont nagyon erősek, eljövetelkor kaptunk a főnénitől 2 db -10% kedvezményre jogosító utalványt, hogy terjesszük a baráti körünkben. Nézzétek meg a szálloda linkjét - ha valaki szívesen menne, örömmel adjuk a -10%-ot. Amúgy közvetlen közelben egy hatalmas élményfürdő van, szerintem kisgyerekkel nagyon jó móka lehet. Ha Berci kicsit nagyobb, biztos mi is ott töltöttük volna a napokat.
Mivel azonban pöttöm még, és beköszöntött a kánikula, főleg pihentünk. Zolival nagyot aludtak a szállodában, sétáltunk (annyi, de annyi most a szúnyog, hogy félelmetes), és főleg fürdőztünk a wellness részlegben. Berci annyira élvezte! Úszkált a kellemesen hűvös vízben, örült, hogy ott vagyunk körülötte egész nap, játszott és kacarászott. Kicsit tartottam ettől a kisgyerekkel megyünk nyaralni témától, de nagyon remek volt minden, úgyhogy bátran megyünk a nyáron mindenhová!
Estére kicsit nyűgös lett, nagyon sok volt az élmény, elfáradt. Emiatt a vacsoráink kissé zaklatottra sikeredtek, cserébe viszont este 8-tól reggel 6-ig horpasztott közöttünk az ágyban (esküszöm, Berci aludt a legjobban hármunk közül).
Szóval így nyaral egy Bömbi fiú:

És az extra-bónusz-meglepetés: Berci úszik és pancsol, videó. 3perc, kicsit hosszú, de az eleje meg a vége a legjobb!

Zoli már akkor elhatározta, hogy visszük a gyereket babaúszásra, amikor még a pocakban randalírozott csak Berci. Mert hogy az biztos jó móka, jó családi program, és egy leendő vizilabdás ne féljen a víztől. Én eleinte kétkedéssel fogadtam, de hogy jó idő lett, csak belevágtunk a nagy kalandba - és persze megint Zolinak lett igaza, mert nagyon-nagyon jó móka. Berci is élvezi, mi is, jó kis családi kimozdulásos program szombat délutánokra. Mi a Rubin Hotelba járunk, mert közel van, és mert itt van egy medence, amit csak és kizárólag babauszira használnak.

Persze előtte fontos volt a jó előkészület: Berci fürdővizét le kellett hűteni 37-ről 32 fokra (brrrrr, hideg), kipróbálni otthon a zuhanyt, a közös fürdést nagykádban. Ezek után, múlt hét szombaton elindultunk a nagy bevetésre. Maga a hely nem túl szép (pedig abból a pénzből...), de elég jól kialakított: van egy közös babaöltöztető, és van külön női-férfi öltöző, így ha ketten megyünk jól megoldható az öltözködés. Maga a foglalkozás 45 percig tart, 6 babával + 2-2 szülő. A medence elég nagy, így ennyien szép kényelmesen elvagyunk. Egyetlen sokk Bercit talán csak a zuhanyozásnál érte, azon meglepődött az elején. Egyébként nagyon jól szórakozott. Üldögélt az ölünkben a kis gatyájában (meg kell zabálni - a kis pocakjával és biciklis gatyójával olyan cuki), nézte a gyerekeket, a sok újdonságot.
A foglalkozás babamasszázzsal kezdődik, azután gyors zuhany, és be a vízbe. Így, hogy hozzáedzettük, nem lepődött meg az alig 32fokos uszodai hőfokon. Nagyon élvezte a nagy vízben létet - csapkodott, pancsolt kezével-lábával, néha rötyögött, úszott a labdák után, nézelődött - persze mindvégig vagy az én, vagy Zoli kezében. Az óra alatt végig éneklés van, és a kis gyerekdalokra mászkálunk körbe-körbe a medencében, hason, háton úszva, előre tolva, és néha a partról bezuttyanva. A 6 gyerekből 5 nagyon jól elvolt, úgyhogy szerintem ez általában igen népszerű program.
Mi is biztos, hogy még jó darabig eljárogatunk.
Mondanom sem kell, de ahogy kijöttünk, megszárítkoztunk (van ám babaszauna is, ott is lehet melegedni), Berci mindkétszer ráborult a vállunkra és kómába esett. Úgyhogy gyerek-lefárasztóbak sem utolsó a hely...

Jó régen nem írtam már. Sokmindent csináltunk az utóbbi időben, volt nagy vendégjárás,-fogadás, Berci rohamtempóban-növekedés, fejlődés, játszás, jó nagy hideg, amiben az orrunkat sem.

Részletesen?

Voltunk látogatóban Lajoséknál, megnéztük majdnem-ikertesó Bogit, aki csak 2nappal született hamarabb, és azt is csak véletlenül. Bogi nagyon kis aranyos, szépen tartja a fejét, persze Berci nem vett példát. Jó volt nagyon beszélgetni Melindával, Lajossal, jól éreztük magunkat. Legközelebb ők jönnek, reméljük minél hamarabb. :)

Aztán múlt pénteken meglátogattak a Lányok, az nagyon remek volt, már úúúúgy vártuk őket! Sajna Bercinek nem volt a legjobb napja (súlyos alvás- és kakihiány nehezítette életét pont), de azért egy darabig jól elvolt, kicsit még dögönyözni, hintáztatni is engedte magát. Aztán, amikor végképp elfáradt, nyűgösség volt, de azért tudtunk beszélgetni kicsit. Annnnyira jó volt. Hiányoztok nagyon, csajok!!!!!! Gyertek még, sokat! :D
És persze Bercike megkapta a várva várt játszószőnyegét! Akkor nem tudta feldolgozni az élményt mert sürgősen nyígnia kellett, de miután kicsit kipihente az ijedelmeket (amúgy Bercikém, nem bírsz feldolgozni 4csinos nőt, mi lesz veled), imádta. Alább mellékelek képet. Betesszük alá és boldogan nézelődik, csörög-zörög, vigyorog. Nagy találmány ez a játszószőnyeg. (Tegnap este nyüglődött, csak kézben volt jó, mi épp vacsizni akartunk. Mondtam Zolinak, vágjuk be a szőnyeg alá, hátha... Alig akart kijönni lefeküdni. :D)
És kaptunk kölcsönbe kendőt is. Hááát, ez egyelőre nem olyan nagy sláger, mint a szőnyeg. Pedig nekem nagyon tetszik, mert szinte alig nehéz benne, a hátamnak is sokkal könnyebb, a kezeim szabadok, tök jó. De Bercust beleteszem, akkor néhány percet kuksol, gyorsan összenyálaz mindent, amit eddig nem, elkezd mocorogni, begurul, hogy nem tud szabadon varázsolni (integetni a kezével, lábával), és végül hisztizni kezd, hogy Vegyééél kiiiiiii! Cipeljééél, te lusta dög!!! Azért még próbálgatjuk, esetleg más kötésfajtával, hátha megszokja, megszereti.

Mivel mindjárt itt a három hónapos értékelés ideje, nagy poénokat nem lövök le fejlődésileg, mert akkor úgyis össze kell szedni a dolgokat. Csak egy kicsit. :)
Puccosan már több, mint 6,5 kg, ruhástul mértünk már 7 felett... Nehéz, mint 3sószsák egyszerre. A hátam megszűnt létezni. Örülök nagyon, hogy szépen fejlődik meg minden, de nem túlzás ez? Fél évesen kéne megdupláznia a születésit, nem 3hósan, nem???? Remélem, kicsit lassul már, csak egy kicsit. Hossza kb. 65-68cm lehet, majd leméri KV tán. Nagyon szeret játszani, azaz szép színes tárgyakat nézni, fogdosni, lökdösni. Torna még mindig a gyenge pontunk. Hason fekvésben (még mindig utálja) felemeli a fejét, de csak pár másodpercre (biztos jó nehéz, én elhiszem-tudom), és még nem jött rá, hogy a kezével kéne támaszkodni, úgyhogy a keze is repül fel a fejével. Elég vicces amúgy. Majd egyszer rájön a mozdulatra, és akkor nem lesz gond, tényleg csak az isteni szikra hiányzik, hogy jééééé, ez az én kezem, amire lehet támaszkodni. Kiváncsi leszek...
Kicsit most kakigondban vagyunk, no nem az, hogy nincs, hanem épp ellenkezőleg. Eddig olyan szépen napi egyszer, mint a nagyok. Pár hete viszont van, hogy napi 4is... Mivel se láza, se sírás, a kedve is jó, gondolom, ez van. Csak nem túl anyabarát... :D
Az a legjobb, hogy jókedélyű kisbaba. Hatalmasakat vigyorog, teliszájjal, annyira cuki, imádjuk. Megismer minket, ez biztos, észreveszi, ha valaki idegen. Minden reggel ébredéskor hatalmas vigyor köszönt, óriási mosolygós szemekkel, kb. hogy Dejó, DEJÓ hogy ma reggel is itt vagy velem anya! - hát kezdődhet nap ennél jobban? Imádom a kis szarost tündért!!!

Berci játszik:

Berci tornázik (azaz bedugja az egész öklét a szájába és durcásan szopizik, és/vagy elalszik tüntetőleg):

 És hogy én? Már ha valakit érdekel ;D, azért így a végére ezt is...
Tulajdonképpen nagyon élvezem az anyaságot, az itthon létet, Bercit. Vannak néha nehéz napok, nem titkolom. Néha Berci nyűgös, néha én... 3 dolog nagyon hiányzik, a társaság, a jó idő és a mozgás.
Sajnos visszaugrott pár kiló, pedig nem eszem sokat, az is főleg saláta. Mégis. :( Múltkor lightosan elkezdtem tornázni, de nagyon belehasított valami a sebbe, és nem mertem folytatni.. Vajon császár után mennyi idő, míg lehet edzeni, visszajön a forma? Ez a pár kiló többlet is zavar, borzasztóan. Meg a hideg. Mert olyan jó lenne már sétálni, kimenni, de ilyen hidegbe én nem. Tudom, hogy kéne, hogy lehetne, de utálom, minden porcikám tiltakozik a hideg ellen. Nem baj, jön a tavasz, én már látom a kanyarban. Addig csak kihúzzuk.
Jah, és elkezdett hullani a hajam. Tudom, hogy ez szülés után normális, de valakinek valami bevált tipp/trükk ennek mérséklésére?
A legrosszabb a társaság hiánya. Mondjuk hatalmas áldás, hogy itt vannak Anyáék, Tesóm, igazából befoghatom a számat. Sokszor összejövünk, együtt Bercizünk, beszélgetünk, nem is tudom, e nélkül mi lenne. Anya bármikor vigyáz Bercire, ha kérem, ez is remek. Bár még mindig rossz érzés elhagyni, de tudom, hogy néha kell, és tulajdonképpen jót tesz mindenkinek. Anya örül, hogy szabadon unokázhat (ugye?), Bercinek meg kell tanulnia, hogy nem csak én és Zoli van, és néha Mami vigyáz rá, és ez természetes lesz neki később is (helló, szeparációs szorongás), nekem meg kell néha az elszakadás, világlátás, kimozdulás (mégha általában csak a Tescóig is... Bár múlt héten színházban voltunk, Abigél, nagyon jó volt. Ha Berci hagyja, újraolvasom Szabó Magdát, az összeset! Imádom! Persze úgysem hagyja, napi max pár oldalig jutok mindig... lehet nem netezni kéne meg farmozni, amikor alszik... húú, de hosszú zárójel lett! :D)
De ezek mind apróságok, ahhoz képest, hogy gyönyörű, egészséges, jókedvű kisbabánk van, aki fantasztikusan alszik (millió koppp), sok jóbarát, jön a tavasz, szerető Zoli, család. Összetehetem a két kezemet, össze is teszem minden este, az az igazság. :D

Nagyon örültünk anno, mikor kiderült, hogy a baráti körünkben sokan várnak babát arra az időszakra, mikorra mi Bercit. Jó dolog, ha sok azonos korú kisgyerek van, lehet összejárni, együtt kirándulni, játszani, MüPába menni ( ;D ). Mint lassan kiderült, Bercit kivéve mindenhová kislányok érkeztek. Nos, ez később vagy jó lesz Bercikének, mert mindenki az ő kegyeiért verseng, vagy rossz, mert senki nem akar vele autósat játszani. A jövő kiszámíthatatlan, majd meglátjuk, azért reménykedünk. Maximum játszunk a nagyobb fiúkkal....
Nagyon örültünk augusztusban Lili születésének, októberben Boginak (aki csak 2nappal idősebb, úgyhogy majdnem ikertesó, ha már az apáik azok...), várjuk most már minden pillanatban Fruzsi/Zsófit, és szurkolunk a gólyának, hogy mihamarabb tegye a dolgát azokon a helyeken, ahol dolga van.

Bercike már nagyon nem bírta magát tűrtőztetni, így elkezdtük a vizitelést első számú havernőjénél, Lilinél. Lili már 2hónappal idősebb, remekül üldögél, kiabál, okosan nézelődik, szép hosszú haja van, úgyhogy Bercusnak volt mit tanulnia.
Kicsit izgultam, hogy vajon hogy viseli Berci a környezetváltozást, utazást, idegen embereket stb. Mindenesetre felszerelkeztünk pelusokkal, csereruhával, kajával, és nekiindultunk a nagyvilágnak. Nagyon jól tűrte a több mint fél órás autózást is, most nem aludt el, de szépen nézelődött mellettem. A jó hangulatát tulajdonképpen egész délután megőrizte. Lilivel hamar szemrevételezték egymást (nem lesz itt gond haverozás terén), aranyosak voltak nagyon. Mivel Lilinek van egy nagy és okos bátyja, Dani, rengeteg játékkal van a család megáldva. Bercus ki is próbálhatta a hét nyelven beszélő dzsungelmintás játszószőnyeget, és onnantól teljes volt a transz és a boldogság. Feküdt alatta, nézegette a sok színes bohócságot, ami lecsüngött, még zene is szólt és fények is villogtak - Bercinek innentől hangja sem volt, azt hittem, haza sem jön velünk többet. Mikor Lili melléfeküdt, kicsit megcibálta a haját a rend kedvéért (reméljük, nem okoztunk semmi károsodást), de egyébként rendületlenül, áhítatosan bámulta a dzsungelt. Nagyon jófej volt és vicces. Pláne, hogy így viszonylag zavartalan tudtunk beszélgetni Lindáékkal, ami szintén nagyon jó volt. Annyira hiányzott már kicsit kimozdulni, emberekkel találkozni és beszélgetni...Sok ilyet kell szervezni a közeli s távoli jövőben.
Bercuska miután megette az uzsonnáját (majdnem megfeledkezett a kajálásról is dzsungelnyuszi, de azért odáig végül mégsem süllyedtünk), csatlakozott Lilihez, és békésen elszunyókált (Dani hiper-szuper baba-hintaszékében), majd szomorúan indult haza estefelé. Itthon látszott csak rajta, hogy mennyi élmény volt - gyors fürdés és vacsi után úgy elaludt, hogy másnap reggelig meg se nyikkant.

Az első csajozós kirándulásunk nagyon remek volt, izgalommal várjuk most vasárnap a Bogival való találkozást!

Lindának köszönhetően néhány remek kép a remek délutánról:

Dzsungelnyuszi:

Barátok:

Hintázós-elpilledős Berci:

Remek két héten vagyunk túl, sajnos úgy elröppent, mint a villám. Most megint kettesben vagyunk Bercivel, mindenki visszament dolgozni, mi meg várjuk tovább a tavaszt és a következő szünetet, meg hogy Zoli hamar hazaérjen a munkából. :D

Őszintén szólva idén még nem vittük túlzásba a karácsonyozást. Nem volt plafonig érő karácsonyfa (csak Anyáéknál), mézeskalács illat, millió ajándék. Inkább csak együtt voltunk, rengeteget Berciztünk, sétáltunk, olvastunk, filmeket néztünk (néha 10részletben, mert ugye Valaki mindig a legjobbkor ébredt.. :D), minimálisan sütöttünk-főztünk. Jó is volt ez így. Majd jövőre, ha kicsit többet ért belőle, jöhet a mézeskalács meg a fadíszítés, és a szilveszteri trombitálás.
A Szentestét Anyáékkal töltöttük, Bercike még így, félig átaludva, nyálcsorgatva is bearanyozta mindenki ünnepét. Mindenki vele foglalkozott, kapott sok szép ajándékot, járt kézről kézre. Olyan kis tündér volt, egész jól tűrte, a vacsorára el is aludt, még enni is tudtunk. Én is kaptam sok szépet (megyünk megnézni az Abigélt!!! Éljen!!), de most nem is ez számított igazán, hanem hogy együtt vagyunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk.
A szünet többi napján Zoli szinte be sem kapcsolta a számítógépet, csak filmnézésre, úgyhogy rengeteg időnk volt a mulatásra. Egyszer még moziban is voltunk (Avatar 3D, kimondottan nagyon jó volt, nézzétek meg!). A sétálásba pedig úgy belejöttünk, hogy haj! Mondjuk a kellemes karácsonyi 15fok nagyban hozzájárult a jó közérzethez. Bemerészkedtünk kocsival a kis boltba is, nehéz a sok vénasszonyt kerülgetni a gurulós kocsijával, de azt hiszem, megoldjuk, így legalább majd tudunk bevásárolni Bercikével. Jó nagy, masszív kocsink van, legyűrjük az akadályokat. Egyébként nagyon bevált a babakocsi, remekül lehet vele haladni, könnyű irányítani, tolni, és praktikusan hatalmas tárolórekesze van az aljában. (Na ezt jól megaszondtam.)
Szilveszterkor is itthon voltunk persze, néztük a Mr.Bean-maratont az angoloknál (mert azt ugye nulla hangerőn is lehet élvezni), koccintottunk és éjfél után húztunk is aludni. Bercus nagyon ügyes volt és szépen aludt, nem kelt fel a petárdákra sem. Kicsit azért megváltozott az ünneplésről alkotott fogalmunk az utóbbi időben. Kiváncsi vagyok, mi lesz majd jövőre, 1évesen már biztos nagyobb aktivitással veti bele magát a dolgokba...

Sajnos a csípőszűrés-vizsgálatot elhalasztották máról péntekre, pedig azon már nagyon szerettem volna túlleni. Szerdán oltás! Egészségügyi hetünk van, jól kezdjük az új évet... Védőnő is meglátogatott ma, megdícsérte, milyen szépen fejlődik, azt mondta tökéletes kisbaba. No hát igen, ami igaz, az igaz. :D

Lassan Bercikénk 3 hetes szülinapját ünnepeljük, kettőt pislogunk és megy az óvodába. Mennyi minden történt ez alatt a három hét alatt! Hogy megváltozott, már most mennyit fejlődött, tanult, okosodott (természetesen zsenigyerekről van szó, aki ráadásul világszép is, ez evidens)!

Az év legjobb döntése volt, hogy spóroltunk Zoli szabadságaival, és nyár helyett most vett ki két hetet, hogy az első időket együtt tölthessük. Nem is tudom, hogy bírtam volna nélküle (és mi lesz velem hétfőtől, ha már dolgozik...). Jó volt nagyon, együtt jöttünk rá olyan világrengető dolgokra, hogy hogy kell öltöztetni, etetni, pelenkázni egy ilyen csöppséget, együtt gondolkodtunk, hogy most miért sírhat, mit csináljunk vele, felvegyük-ne vegyük... Azért szerintem viszonylag hamar belejöttünk a dolgokba, az első hét után ment minden flottul, többé-kevésbé az éjszakákat is átalusszuk (eddig minden éjjel sikerült 7-8 órát aludni --millió lekopogás-- azért az nem rossz szerintem).

Nagyjából most így néz ki egy napunk: a délelőttöt végigalussza. Ez remek, mert ilyenkor tudunk fürdeni, enni-inni, takarítani, netezni stb. Kb. a 13, vagy 15 óra környékén unja meg az alvást, ekkor kezdődik a társadalmi életünk. Nézelődünk, énekelünk, sétálunk, rázzuk a seggét, hintázunk és rendületlenül bámuljuk a lámpákat, számítógépet, ablakot, mindent, ami fényességes. Voltunk már kint a teraszon is, meg a kertben kirándulni, mérsékelt sikerrel. Ezzel a programmal elvagyunk fürdésig, ami mondjuk olyan 19körül van, utána alvás. Kb 23 körül eddig minden este szinte kezdődik egy kis nyaff-nyaff. Eleinte hasfájós nyaff volt, irtón kutyorgott a hasa, pukizott, látszott, hogy bántják a görcsök, nem segített semmi. Most egy ideje kapja az Infacolt, úgy tűnik, ez kicsit segít (millió lekopogás), azóta csak társaságra vágyom nyaff van. Viszont mi kemények vagyunk és szőrös szívűek (Zoli az). Egy nagyon minimális babusgatás, peluscsere és kaja után, amikor már más baja nem lehet, hagyjuk sírni. Ez borzasztó, de sajnos beválik, és igaza is van Zolinak. Bőg kb. egy fél-egy órát, és éjfél körül már alszik is mindenki. Azután csak 6-7 körül ébred fel, enni, és már alszik is vissza. Innentől persze napközben kb.3 óránként mindig felzavarjuk enni és pelust cserélni, de általánosságban nyugi van. Tulajdonképpen nagyon büszke vagyok rá, annyira ügyes kisbaba, nagyon jól viselkedik legtöbbször. És meg kell zabálni, amikor csak szemlélődik, látszik, hogy kattognak a kis kerekei, dolgozza fel a sok infót, hangot, képet, szagot a világból. Hihetetlen.
Amúgy meg már közlekedik (a hátán pörög, mint egy kis break táncos, jön-megy a kiságyban), megemeli a fejét, mosolyog (sajnos még nem ránk, csak néha, valószínűleg véletlenül), elképesztő grimaszokat és fejeket vág, imádja, ha énekelünk (favorit a Micimackó és az Érik a szőlő), imádja, ha kint lehet velünk a nappaliban. Akkora egy cukifej, borzasztóan szeretjük!

Három teljes napot töltöttünk bent a kórházban, a szülés napját is beleszámítva. Igazán nem veszélyes mennyiség, mégis alig vártam, hogy jöhessünk hazafelé. Hál'Istennek soha nem voltam még kórházban (ja, de, de akkor csak nagyonkevés éves voltam), nem is szeretnék egy darabig, bár a János kórházat továbbra is csak dícsérni tudom. (Egy, nagyongonosz-vén-szipirtyó-dög csecsemős nővér kivételével!!!)

Hétfőn, a császár után bevágtak az ágyikómba, szigorú fekvésre ítélve. Ez mondjuk nem is esett nehezemre, nem tudom, ki az, aki friss császárral mászkálni kezdene azon nyomban. Esetleg kitáncolni a mosdóba egy frissítő zuhanyra. Hah, örültem, hogy meg sem kell mozdulnom egy darabig. :) A vége felé már inni-enni is remekül tudtam teljesen vízszintesből.
Zoli hétfőn nem is ment már be dolgozni, amint engem elhelyeztek, hazament, kibontotta a drága, angliai-szerzemény whiskyjét, és apával ittak Bercike egészségére. No meg persze elmesélte töviről-hegyire az eseményeket, és vad smsezésbe kezdett, hogy mindenkivel tudassuk a nagy hírt. Szerencsére azért sietett vissza hozzám, így a hétfőt együtt tölthettük.

A kórteremről. Végül egy viszonylag nagy, 5ágyas szobába kerültem, ahol mindenki császáros volt, néhány nagyon kedves lánnyal, szép kilátással az őszi platánfákra. Dokibá azonnal felajánlotta, hogy elintézi nekem a még szebb egyágyast, én azonban inkább maradtam. Nem tudom, most másképp döntenék-e. Talán egy 2-3 ágyas javára? Voltak ennek a teremnek előnyei és hátrányai is. Kicsit sokan voltunk, gyakran cserélődtek a népek, sok volt a látogató. De mindig történt valami, jókat beszélgettünk, megismertem néhány tényleg kedves embert, mindenki császáros volt, így láttam, hogy más is szenved (néhány sokkal jobban), ilyenek. Tulajdonképpen ezt a három napot bárhol el lehet tölteni, és a társaság nagyon jó volt, nagyon kellett, így az egyágyas felesleges dolog szerintem.
A János kórház házirendje szerint a babákat egész napra ki lehet hozni a csecsemő osztályról, sőt, aki akarja, éjszakára is ott tarthatja maga mellett. (Én az éjszakákat -nagyon okosan- nem vállaltam be egyszer sem. A mi termünkben senki nem hozta ki őket, így lehetett aludni, amire igen nagy szükségünk volt, no meg akkor és ott az éjszaka közepén nem tudtam volna vele mit kezdeni hatékonyan. --- Érdekes, most, hogy eltelt pár hét itthon együtt, és érezhetően megkezdődött az az őrült kötődés, ami gondolom csak fokozódik majd életünk végéig, nos, most már biztos oda nem adnám semmi pénzért éjszakára senkinek. Fura dolog ez a természet, de biztos jól van kitalálva... ---) A nappalok így is elég izgalmasra sikerültek - szerintem felelőtlen ez a rendszer, őszintén szólva. Vagy csak én vagyok/voltam abszolut tapasztalatlan és béna, de nagyon sokszor ijesztő volt, hogy most hogy vegyem fel? hogy szoptassam? miért sír? éhes? pelenkázni kéne? és azt hogyan? A legtöbbször jó ideges voltam és tehetetlen, szerintem egy teljesen friss anyukát nem lenne szabad ennyire magára hagyni. Pláne a hülye császárral, ami miatt a felkelés is kb. negyed óráig tartott, emelni alig bírtam, fájt minden, még a gondolkodás is. Mindenesetre ezt is átvészeltük, remélem, Bercikém nem szenvedett korai pszichés sérüléseket az első napokban. A helyzet azért nem volt alkalmas arra, hogy boldogságos lila ködben kialakítsuk az anya-fia közti örök szoros köteléket.
Volt mondjuk egy kórházi védőnő, aki segített, ha kértük, kedves is volt nagyon. De szegény a kb.30 kismamára, nem volt egyszerű elcsípni. Kétszer meg is mutatta a szoptatást, osszuk be jól, végülis pofonegyszerű dolog ez... Ami vicces volt, hogy mindenki (védőnő, nővérek, csecsemősök) 'Anyának' szólította a kismamákat, Anya így tartjuk a gyereket, Anya ezt így kell csinálni, Jöjjön Anya töltsük ki a papírokat...HAHAHAHA. És ráadásul minden tagmondat így kezdődött... Anya most kivesszük a katétert, Anya befejezte az ebédet?, Anya hogy megy a szoptatás? Először nagyon vicces volt, de a végén már sikítani tudtam volna a sok anyázástól. 

Sok látogatóm is érkezett, jött Anya, Szuzika, a lányok a munkahelyről, és persze Zoli  - szegény nálam kezdett és nálam végzett minden nap, de délutánonként már úgy vártam, mint a megváltót, hogy segítsen Berci szórakoztatásában és ellátásában. Ő az első perctől kezdve annyira ügyes volt, hogy hihetetlen, rögtön fogta, hozta-vitte, ringatta, sokkal bátrabb volt, mint én - nagyon büszke voltam/vagyok rá!!! Tökéletes Apuka, az első pillanattól kezdve. :D

Dokibá is nagyon jófej volt, meglátogatott minden nap, és hazaengedett csütörtökön, mert jók voltunk. Az utolsó pillanatig féltem, hogy valami közbejön, és mégsem mehetünk. Bercus kicsit be is sárgult, de a benti gyerekorvos nem mondott semmit, simán kiengedték. El is múlt itthon a sárgaság hamar, addig pedig olyan nagyokat aludt, hogy csak na. (Mindennek van előnye, ebből is látszik.) 

Itten még a kórházban szemlélődik, a kis rózsaszín bevásárlókocsiban, amiben tologattuk.

Nagyon vártuk már, természetesen, nagyon szerettünk volna túl lenni rajta, természetesen, és fétünk is tőle, mi lesz-hogy lesz, csakegészségeseklegyünk és gyorsanmenjen.

Egy remek kis hétvégén voltunk túl, barátok is jöttek, boltba mentünk, igyekeztem viszonylag aktív maradni, a hiperóriás nagy has mellett is, amit azért az utolsó hetekben nagyon nehéz volt cipelni. Szerencsére különösebb panaszom nem volt, csak már itt fájt-ott fájt, vizesedett és megnőtt a vérnyomásom. Vasárnap este vígan feküdtünk le, asszem még valami filmet is néztünk (elejétől a végéig, belegondolni is hihetetlen), és jót aludtunk. Egészen hajnali 1óráig, amikor szokásos pisikör után ijedten tapasztaltam, hogy valami ott még folyik... brrr. Fájás semmi nem volt, de azért rögtön ébresztettem Zolit, aki nagyon lelkes volt, éljen ma szülünk felkiáltással elkezdett pakolni. Én asszem féltem, és valahol örültem, hogy most már tényleg túl leszünk rajta hamarosan.
Mivel dokibá azt mondta, ha folyik a víz, menjünk be, megtettük a hatalmas 5 perces utat ide a szomszédba, a kórházba, és 1:45-kor már a szülőszobán csücsültünk.
Idegendokibá megvizsgált, rábólintott, hogy kezdődik, és beutalt minket az egyik szülőszobába. Innentől kezdve (folytatva) én a János kórházról csak jókat tudok mondani. Gyönyörűek a szobák, tényleg, egy élmény volt, plazma tv, szülőlabda, szülőkád, saját fürdő, csodaszép csempe, szép festés, tisztaság és kényelem. Zolival még néztük is, hogy majd ezt is kipróbájuk, meg azt is, reggel lehet majd tévézni, wow! (aha persze)
Mivel még mindig csak 2óra volt, és szinte semmi fájás, szülésznő azt javasolta, próbáljunk meg aludni, mert ez még eltart egy darabig. Egész jól el is kummogtunk hajnali 6-ig, akkor kaptam egy jó kis beöntést (nem fáj), majd 7-kor valami pici gyógyszert, ami elősegíti, elindítja a természetes méhösszehúzódásokat.

Nekem ez a cucc nagyon bevált, olyannyira, hogy a szinte semmiből kb. 45perc alatt kitágultam a szükséges 3ujjnyira. Van akinek ez eltart 12 órát, úgyhogy mindenki ott csodálkozott, a dokit meg hívogatták kétpercenként, hogy siessen, siessen. Tulajdonképpen fájt rettenetesen, de valahogy jó volt a tudat, hogy haladunk. Szegény Zoli hősiesen kitartott, itatott, lélegeztetett (lassan be, lassan ki), fogta a kezem és bíztatott. Fantasztikus volt, de tényleg.
Szerencsére befutott dokibá is, végig a buszsávban száguldott, azt mondta, én gyorsabb vagyok mint a fénysebesség, no mindjárt megvagyunk. Berci szépen el is indult, tolófájások ezek már (nagyon fááááájt), mindjárt kész.
És akkor romlottak el a dolgok. Pedig szülőszoba-rekordot készültünk dönteni, az első fájástól a gyerekig (első babával) 2óra, azért az nem rossz. De nem jött össze. Én is éreztem, hogy valami nem frankó, tényleg, mintha beszorult volna a dugó, dokibá aggodalmas képet vágott, és pusmorgott a szülésznővel. Elkezdtek forgatni jobbra, balra, így nyomjak meg úgy - aztán megszületett az ítélet: nem fog kiférni. Dokibá még egy gyors konziliumot is kért, fődokibá is azt mondta, ez nem fog menni. Nos ha az eddigiekre azt mondtam, hogy fájt, akkor innentől tényleg pokoli volt. Mert a fájások jöttek, nyomtak, de a gyerek megrekedt, azt hittem vagy széjjel szakadok, vagy elájulok. Ott nekem már mindegy volt, hogyan, csak szedjék ki belőlem mihamarabb. Hála a Jóistennek, hogy Berci jól bírta a dolgokat, végig monitorozták, semmi baja nem volt. Nekem annál inkább, úgy toltak a műtőbe, hogy szaladtak a folyosón, jaj, nagyon ijesztő volt ez.
Maga a császár? 4-szer szúrták meg a gerincemet, mert nem sikerült az érzéstelenítés, ott feküdtem kikötözve, remegve, ezren sürgölődtek körölöttünk, húzták-vonták a hasam... Aztán 9:52-kor dokibá kikapta Bercust, egy másodpercre felmutatta (láttam egy kis koszos-nyákos gombolyagot), és már vitték is, engem meg elkezdtek foltozgatni. Hallottam, hogy sír a másik szobában, és mindenkitől azt kérdezgettem, hogy jól van-e. Jól volt. :) Tisztába rakták, és még odahozták mellém pár percre, nagyon furcsa volt. Nem így képzeltem az első találkozást.
10:30-ra lettem kész, szegény Zoli ott várt már a folyosón, levittek a kórtermekbe, és befektettek egy ágyikóba, teljesen puccosan, katéterrel, infúzióval. Innentől 12 órán át kellett mozdulatlanul feküdni, elkerülendő a migrént, de mivel ugye reggel volt, én másnap reggelig feküdtem ott kiterítve. Akkor már kezdtem sejteni, hogy a császár egy nagy sz@r dolog, és még hol voltunk (vagyunk) a végétől!! Aki önként választja a császárt, az bolond.

Hát így történt a nagy eset. Itten meg a nagy(fejű) újszülöttünk: