beszél-beszól bejegyzései

2012. ápr. 4. 15:57 - írta 10kata

Magamnak.
Erre emlékezz, amikor fáradt vagy és nyűgös és türelmetlen.

Délutáni alvás után, készülődünk ki a kertbe, pelenkacsere.
Beri rámnéz és azt mondja:
- Annyira szeretlek Anya, annyira szeretlek, hogy az ... jó!! :DDD
Hatalmas huncut mosoly, és egy nagy öleléssel beugrott a nyakamba. Imádom. (Nem egy bújós, puszilkodós fajta gyerek, pont ezért is annyira szívet melengető...)

Pár perccel később, a kanapén ülve adom rá a cípőt.
- Anya, mikor jön a busz? Mert elmehetnénk vele a boltba, és vehetnénk neked egy pulóvert.

Szeret és öltöztet, vásárlásra bíztat. Kell ennél több egy nőnek?



2012. márc. 21. 21:22 - írta 10kata

Történelmi pillanarokat élünk. :D

Az úgy történt, hogy Annababáék elkezdtek bilizni, amit mi ki is tárgyaltunk a játszótéren. Én úgy vagyok/voltam vele, hogy majd ráérünk mi erre a nyáron, amikor úgyis puccosan szaladgál odakint, no pressure, csak szépen nyugodtan. Viszont Berci hallotta, amit beszéltünk, és itthon is elkezdte emlegetni, hogy bili így meg úgy, meg Annababa abba pisil stb. Úgyhogy meglovagolván a lendületet vasárnap vettünk egy trónust bilit. Csodaszép, kényelmes, külön kiemelhető kis résszel, úgyhogy Berci boldogan hozta-vitte, szétszedte, ráült, kiöntötte a nagy semmit, hozta-vitte, ráült. Este fürdés előtt üldögél rajta pucéron is, és ma - tadammmmmmm - sikerült is egy pindurkát belepisilnie. Nagyon büszke volt magára, mi is rá. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk a dolognak és nem is erőltetjük, de azért ez jó hír.

Egyébként meg itt a szép idő, kint vagyunk egész nap, nem elég a nap 24órája. Télen azon szenvedtünk, hogy töltsük ki a napokat, most meg úgy elrohannak, hogy szinte semmire nem jut idő. Kirándulunk, mászkálunk, kertezünk egész nap. Párszor már kimentünk a Margitszigetre, új kedvenc helyünk. Berci imádja nézni a hajókat, kavicsokat dobál a vízbe, sétálunk, és egy nagyon klassz játszótér is van ám. (A Major egyszerűen tele van, alig lehet elférni ott délelőttönként, most, hogy mindenki kiszabadult...)
Ma is Duna-partoztunk, kiültünk a mólóra hajókat nézni. Csomó ráérős egyetemista csaj is ott unatkozott, mi dobáltunk a köveket, kenyeret a kacsáknak, néztük a hajókat, a vizet stb. Erre mit mesél Berci este az apjának?
" Voltak ott hajóóóóók, meg lááááányok, de nem vették észre, hogy itt van Berci, nem mondták, hogy itt van Berci..." -mindezt halál komolyan sajnálkozó arccal. :DD 



2012. jan. 26. 13:08 - írta 10kata

Kivéve persze amikor alszik, de amúgy jár a szája folyamatosan. De folyamatosan.
A napi ezer Anya gyere gyorsan! és az Anya nézd! ( ez is kész, egyébként. Anya nézd, felemelem a karom!, Anya nézd, lámpa!, Anya nézd, eszem! Anya nézd, papír!...) mellett azért már jó pár vicces beszólás is összegyűlt.

Kora reggel, felkeltünk, én mondom Bercinek:
-Gyere Berci, öleld meg Anyát kicsit!
-Nem érek rá! - és kirohant a játékokhoz... 

 Most már a második reggel fogad bennünket a következő eszmefuttatással:
-Apa, építs maciházat! Gondolkodtam rajta. Haaaatalmas maciház kell ide. Építs maciházat. (És ezt addig mondogatja Zolinak, míg szegény el nem indul dolgozni.) 

Megszállták a buszjáratunkat az ellenőrök. De nagyon durván. Én kb.25éve lakom itt, járok minden nap ezzel a busszal, ennyi idő alatt tán 2 eltévedt ellenőrrel találkoztam. Idén minden nap, minden buszon mutogatni kell a bérletet, sőt, már csak az első ajtónál lehet felszállni. 2 sárga köpenyes biztonsági őr áll a másik két ajtónál, és elküldi előre az embereket, ha máshol próbálkoznak - nagyon kemény a helyzet. No szóval szállunk fel (első ajtónál), B. meglátja a köpenyeseket és boldogan felkiált:
-Anya nézd! KUKABÁCSIK!!!!!
Nálunk a kukabácsik az istenek, minden hétfőn és csütörtök reggel lógunk az ablakban és nézzük, ahogy elviszik a szemetet, úgyhogy képzelhetitek, B.milyen boldog volt. Én is..

 

Mi még ebben a kutya nagy hidegben is minden nap kimegyünk a parkba, kertbe egy órára (annyira nagy hős vagyok), mert B. élvezi, és szüksége van a futkosásra, mert megőrül délutánra, ne adj Isten még az a szörnyű rettenet is előfordulhat, hogy nem alszik rendesen, szóval mindenkinek az a legjobb, ha még csikorgó hidegben is mászkálunk. Mostanában nem szereti a játszóteret, inkább kint bóklászunk a Majorban, megnézzük a focipályát, minden egyes botot és kavicsot stb. Van egy kicsi játszótér is, ott hintáztunk. Mondom Bercinek:
-Gyere, ha már idáig eljöttünk menjünk el a pékségbe, vegyünk valami finomat (onnan kb.2perc).
- A pékség sajnos nagyon messze van, maradjunk hintázni!

 



2012. jan. 6. 14:12 - írta 10kata

Íme, egy (OK, majdnem) tökéletes mondat Berci szájából: Finom ijjata jan iszinek. (=Finom illata van az innivalónak.) Rendben, a szóhasználaton és kiejtésen van még mit csiszolni, de ez már mondat, jó szórend, gyönyörű ragozás, nagyon büszke vagyok! :D Úgy belelendült az utóbbi hetekben, teljesen váratlanul (és jól) elkezdett ragozni, magyaráz egész nap, nagyon cuki és szórakoztató.

 

Hoppá-játékot játszunk, amit persze ő talált ki, ennek megfelelően rendkívül kreatív, fejlesztő játékról van szó: megfogjuk a kezét, hónalját, emelgetjük, miközben ugrál, és azt kiabáljuk, hogy Hoppppáááá. Ezt így úton-útfélen, napi ötvenszer. Engem is elkapott délelőtt, hoppáááá! Jó, fogom a kezét, ugráltatom. Egyszer csak megáll, komolyan rámnéz és elkezdi.
- Anya hoppá jó nem. (A nemet mindig a mondat végére teszi, gonodolom, így hatásosabb.) Apa tud hoppá jót. (Az élet hatalmas problémái.)
- Berci, Apa nincs itthon, majd este megmutatja, de Anya most csak így tudja.
- Anya hoppá jó nem. Apa tud. Felhív.
- Berci, nem hívhatjuk fel emiatt, Apa dolgozik.
Odamegy a játéktelefonhoz, tárcsáz, felveszi, és beleordítja:
- Appppa! Gyeje gyojsan! Hopppáááá! Anya jó nem, mutasd!

Hát így.

 

Este, lefekvés. Tejivás, puszi, jóéjt, be az ágyba. Kicsit ilyenkor még üldögélek mellette, de csak csöndben (ha túl hamar kijövök leveszi magáról a hálózsákot, kitakaródzik és úgy üldögél, dumál az állatseregletnek, majd puccosan alszik el, szóval mindig megvárom, hogy kicsit bekómázzon). Hallok valami neszezést, de csak odaszólok, hogy Berci pszt, csicsijja-babája, csukd be a szemed. Pár perc múlva nagy a csönd, indulnék kifelé. De nincs meg a papucsom, pedig itt volt az ágy mellett. Hogyaza. Keresem a félhomályba, magamban szitkozódom, erre látom, hogy Berci, bár a szeme csukva, röhög. Berci, hol a papucsom!? Röhögés. Megnézem, hát betoszogatta a saját ágya alá. Itt már én is nevetek, megsimogatom a buksiját. Erre elkapta a kezem, elkezdte puszilgatni, rátette az arcát és közben azt suttogta Anyuci megy nem, Anya, Anya, puszi.
Egyszerre sírtam, nevettem, és majdnem megzabáltam.

 



2011. nov. 17. 14:24 - írta 10kata

A száraz tények: 14kg, 91cm, 92-98-as ruhákat hord, 24-25-ös cipőket és 16 fogacskával büszkélkedik.

Kevésbé szárazon:
Imádom. A kis huncut kópé fejét, ahogy állandóan vigyorog, dumál egész nap. Egy élmény vele itthon lenni, annyira jól megvagyunk általában. Olyan okos, ügyes kisfiú lett, kimondottan szórakoztató társaság.
A mozgása szerintem kiemelkedően jó, fut, szalad, hegynek föl-le, lépcsőzik egyedül le-föl, ugrál páros lábbal, focizik, a labdát rúgni és dobni is tökéletesen tudja, mindenre felmászik, amire csak lehet.

Beszédügyileg hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi hónapokban. Múltkor elkeztem összeírni azokat a szavakat, amiket rendszeresen használ, hogy készítsek egy Berci-szótárt, de feladtam, annyi sok szava van, hogy hihetetlen. Mondatokat még nem mond, de néha egész jó kis összetételeket alkot, pláne ha valakinek dirigálni kell, az nagyon megy: Apa oda ájj! Anya csüccs! Anna gyeje! stb.
Szeretnék egy bejegyzést írni még a kedvenc Berciszavainkról, mert jó lenne nem elfelejteni a hanísát (harisnya), az automumit (autógumi), biszsiszit (bicigli) és társait. A legtöbb szava egész jól felismerhető, jellemzően a szavak elejét mondja, de van néhány olyan alkotmány, amire ember nem találná ki, mit is takar - aki rájön, mi Bercinél a sipipi, ajándékot kap, szépet (Anyáék tudják, ők ki vannak zárva a játékból). :D

A napjaink szerencsére még mindig nagyon jól kiszámíthatóak. Reggel 7körül ébredés, kakaó, kis játék, reggeli, játék, játszótér, motorozás, Anna, futkározás, bim-bam, itthon ebéd fél1kor, alvás 1-2óra hosszat, kis játék, kert, mamáék, sihuhu, uzsonna 5kor, játék, Apa haza, nagy játék, vacsora, pancsi, este 8kor alvás. Szereti a rendszert, de jól tűri a különféle kimozdulásokat, kirándulásokat is, imád boltokba garázdálkodni járni, a játszóház, vagy barátoknál tett látogatás is mindig nagy siker.

Olvasunk, mostanában nagyon sokat. És már rendesen, hozza a kis könyvét, bekucorodik az ölembe, Anya oss! kiáltja és mutogat a szövegre. Anya pedig oss olvas lelkesen, nagyon szeretem ezeket a pillanatokat. APG (Berci szava szerint Peti) még mindig nagyon megy, de már sok új kedvenc is van Hál'Istennek. Az utóbbi idők abszolut slágere a Tesz-Vesz-Szótár volt, azt szó szerint rongyosra olvastuk, nézelődtük. Mostanában a legnagyon kedvenc Boribon (brummabrumma), az autózós sztorit fejből elmesélem bármikor, napjában kb. 10-szer kell elmondanom Bercinek. Ezen kívül az autózós kisvakond és Bogyó és Babóca is nagyon jó haverunk lett.

Kedvenc játékai még mindig az autók és a dupló, vonatozik néha, épít a kockákkal, labdázik. Sünitől elválaszthatatlan, süni még ebédelni is jön velünk mindig, mindenhol ott kell lennie.

Evés-Alvás ügyben sem lehet nagy panaszunk. Enni sokmindent megeszik, vannak nagy kedvencei persze, de uborkával és céklával még mindig bármit meg tudok vele etetni. Mostanában szerintünk újra fogzik (jönnek a nagy hátsók), emiatt az alvás néha megborul. Általánosságban végigalussza az este 8-tól reggel 7-ig terjedő időszakot, az utóbbi hetek nyüglődését a fogzásnak tulajdonítjuk. És amúgy szerintem elkezdett félni a sötéttől is. Ha éjjel megébred, régen simán visszaaludt, mostanában viszont keservesen zokogni kezd, kiabálja, hogy jámpa, jámpa! (lámpa), felkapcsolom (pici éjszakai fénnyel), megnyugszik, és lámpafénynél tovább alszik. Fura dolog, mindig van valami.

 



2011. szept. 30. 21:30 - írta 10kata

Beindult a kamuzás is, agyam eldobom a kiscsávón, ezt figyeljétek!

- Berci! Ki firkálta össze ceruzával a mesekönyvet??!!
- Mama! (A lehető legkomolyabb arccal, már-már panaszos hangon, visítva röhögnék, ha nem lennék mérges...)

- Berci! Ki dobta a labdát a bokorba?
- Mama!

- Ki öntötte ki a teát a padlóra, aztapazta!??
- Mama!

Nagyon vicces, és eddig mindig csak Mama volt a hibás, pedig már sokmindenkit meg tud nevezni, de valamiért következetesen szegény Mamát sározza...
(Jut eszünkbe, holnap kipróbáljuk, vajon ha Mama kérdezi, kit tesz meg bűnbaknak?)
:DDD



2011. szept. 6. 13:55 - írta 10kata

Annyira sok új szót mond, hogy hihetetlen, napról-napra fejlődik a szókincse. Az alapvető szükségleteket már ki tudja fejezni, szól (pontosabban rikkant) ha szomjas (ISSSZ!), éhes (HAMMM!), álmos (CSICSíTA!), sőt, a legújabb eredmény, hogy szól, ha kaki van (KAKIIII!) (Mint kiderült, csak nekünk/nekem jelez, mamának nem szólt, van még mit finomítani...). Ennek örülünk, bár még eszemben sem volt elkezdeni a szobatisztaságra nevelést, de azért lehet, hogy lassan értelme lenne egy bilinek. Meglátjuk, nem rohanunk sehová. (A bili amúgy is olyan undi, olyat nem lehet, hogy egyből a WC-re szokjon? Már elnézést.)
Egy csomó szót gyerekdalokból alkot, így lett pl. a kedvenc csicsítánk is, ez ugyanis a "Csicsijja, babája" c. klasszikus, általunk sokat énekelt altatódal első szavából került megalkotásra.
Ezeken túl van már néni, bum-bum (maci), a kaka szó nagyon sokmindenre használható, pl a kukára, szemétre rendszeresen; tis (kés), szita, séta (Berci-kiejtésben sííta), gyere, fa. Meg még biztos egy csomó minden, csak nem jut eszembe ilyenkor. :DD
Jaj, és egyem meg a szívét, anyázik is már, bár néha bekavar, és engem is apának szólít, de azért nagyon értékelem a szándékot. Valami olyasmit kiált, hogy annnjja, cukiságos.



2011. aug. 1. 21:29 - írta 10kata

Rég írtam, de ebben a monszun-őszben inkább hagyjuk a hangulatunkat és az aktivitásunkat, nem, azért sem fogok keseregni. Szinte mindenki kisgyerekes, úgyis tudjátok, mi mindent gondolok erről a két hétről, ami egy nagy *csúnyaszó* volt.

Csak Berci beszédfejlődését akartam gyorsan feljegyezni, mert az valami csuda vicces. Érezhetően egyre ügyesebb, egyre több mindent tud már szavakkal kifejezni, olyan tökalap dolgokat is mond pl. hogy hinta, nííínóóó (kórház mellett lakunk), hami, csüccs, gyere, szia (mindenkitől, mindenkinek köszönget és integet, nagyon vicces). Rengeteg állatot utánoz vagy nevez meg, és persze az összes családtagot megszólítja, néha már tőmondatokkal is variál(!) "Papa gyere!", "Apa nézd!", nagyon cuki. Csak persze egy dolog hiányzik: én. Vagyis az Anya. Ha hozzám szól, leginkább a Te! szócskára hasonlít az, amit mond. Szóval így vagyunk, mit is mondhatnék, van Apa (egész nap, mindig, mindenhol, napi kb. 16752 alkalommal apázik), Mama, Papa, még Szuzi nénikéje is egész felismerhető, én meg Te! vagyok. /Nem is tudom, hogy ez fel-vagy leminősítés az előző AA = Anyarabszolgához képest?/ Hát ezért érdemes szülni, elhízni, éjszakánként felkelni. (Poénkodok csak ám.)

Az utóbbi napok vicces termése az, hogy énekel, eddig is mondta a Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet c csodát, most ehhez társult a Csipkefa bimbója c. klasszikus következő sora: Rida, rida, bumm, bumm, bumm. :D Tök jól fel lehet ismerni, mikor játék közben dúdolgatja magában, hogy Ria, Ria bumm bumm bumm.



2011. jún. 21. 21:16 - írta 10kata

Már olyan régóta össze akarom szedni hatalmas szókincsének gyöngyszemeit, de valahogy eddig mindig elmaradt. Nem hasítunk fénysebességgel a kommunikáció virágos mezőin, de azért haladunk mostanság. Ahhoz képest mondjuk, hogy 9 hónaposan mondta hogy szisssza a cicára, nagyon nagy csodák nem történtek.
Viszont be nem áll a szája egész nap. Mondja csak a kis halandzsáit ahogy felébred, és kb. akkor fejezi be, amikor lefekszik aludni. A HŐ-nek és ÁÁÁ-nak kb ezerféle vállfaja van már, mutogat, jelel(!), a világon mindent ki tud fejezni. Ha meg úgy teszünk, mint aki nem érti, esküszöm, hülyének néz, szétteszi a kezeit, nyom egy HŐŐ-t - mit nem értetek ezen, mikor olyan világos!? Meg kell zabálni, már most jókat röhögünk rajta.

Megvolt az első beszólása is, valamit rosszaskodott, én meg (próbáltam) fegyelmezni, majd fenyegetésképp megkérdeztem (de csak úgy félvállról), hogy Berci, kérsz egy pofont? Erre ő belenézett a szemembe, és teljesen tisztán azt mondta, hogy Nem. :D Annyira röhögtem, hogy nem igaz.

No akkor a hatalmas szókincs:
-Ne! Nem! - alapszó, nagyon sokszor alkalmazva, teljesen jó szituációkban, perfekt. Saját magát is le tudja ám fegyelmezni, amikor vmi rosszaságra készül, már hallom a másik szobából, hogy mondja magának, hogy Nenene! De persze azért csinálja közben...
-Vau, vau! - ha meglát/meghall egy kutyát az utcán, tévében, mesekönyvben azonnal,sőt a múltkor csak úgy rájött az ugatás, és a kocsiban útközben egy fél óráig ugatott.
- De, de.
- Gyere ide!
- Ajaj! - és fogja hozzá a fejét is, nagyon vicces.
- Au! - ha fáj, csíp, szúr, leesik, kiborul... mindenféle vészhelyzetben jól alkalmazza!
- Apa, Anya, Mama - nagyon ritkán mondja, én pl. többnyire csak AA! vagyok (azaz anyarabszolga).
- Baba.
-Egy - a 'Megérett a meggy' c nagy sikerű mondókából ennyi ragadt meg.
-Csüccs - valahogy úgy ejti, hogy Tsüsss. :D
A fejét rázza, illetve bólogat, tehát tulajdonképpen az igen/nem kifejezése is teljesen egyértelmű.
Utánozza a verseket, mondókákat, pl. a Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet c. csodát egész cukin halandzsázza, telejesen jól leutánozva a hangsúlyt.

Ami a legviccesebb az egészben, hogy jelel. Külön kémozdulata, jele van a hangyára (bogarakra), repülőre, rákra (!), evésre, oroszlánra, mutatja hogy ide-oda menjünk, mit csináljunk.

Annyira ez nem rossz, egy 1,5évestől, a következő időszakban biztos belehúz a beszédbe. Nagyon sokat olvasunk, mesélünk neki, beszélünk hozzá, majd alakul szépen. Alig várjuk már, hogy elkezdjen ténylegesen kommunikálni, nagyon vicces és szórakoztató lesz biztosan.

Ez a kép meg csak úgy, mostanában a kedvenc, persze mobilos, de olyan cuki. Ette  a pizzáját, magyarázott, fél szemmel/lábbal már a vízben volt, világért sem ült volna le mellénk a takaróra piknikezni. :D Nagyon Bercis.