2012. január
Az első videó egy teljesen átlagos, hétköznapi jelenet. Fent ül az íróasztal tetején, és cukin szövegel a nagy semmiről. Szeret mindenhol trónolni, ahol nem szabad, mostanában itt heverészik, elolvassa a papírokat, fe-le mászkál és ugrál.
A másik videó a hétvégén készült Zolival megszerelték a szekrényt, aminek elromlott a háta. B.teljesen megőrült a végére, csak szerelt, fúrt, kalapált, és azt hajtogatta, hogy Szerszám, szeretem szerámot, szerszám kell, szeretem szerszámot. Csak kicsit volt félelmetes, de semmit nem tett tönkre és a saját kezére se csapott a kalapáccsal, úgyhogy jó móka volt.
Kivéve persze amikor alszik, de amúgy jár a szája folyamatosan. De folyamatosan.
A napi ezer Anya gyere gyorsan! és az Anya nézd! ( ez is kész, egyébként. Anya nézd, felemelem a karom!, Anya nézd, lámpa!, Anya nézd, eszem! Anya nézd, papír!...) mellett azért már jó pár vicces beszólás is összegyűlt.
Kora reggel, felkeltünk, én mondom Bercinek:
-Gyere Berci, öleld meg Anyát kicsit!
-Nem érek rá! - és kirohant a játékokhoz...
Most már a második reggel fogad bennünket a következő eszmefuttatással:
-Apa, építs maciházat! Gondolkodtam rajta. Haaaatalmas maciház kell ide. Építs maciházat. (És ezt addig mondogatja Zolinak, míg szegény el nem indul dolgozni.)
Megszállták a buszjáratunkat az ellenőrök. De nagyon durván. Én kb.25éve lakom itt, járok minden nap ezzel a busszal, ennyi idő alatt tán 2 eltévedt ellenőrrel találkoztam. Idén minden nap, minden buszon mutogatni kell a bérletet, sőt, már csak az első ajtónál lehet felszállni. 2 sárga köpenyes biztonsági őr áll a másik két ajtónál, és elküldi előre az embereket, ha máshol próbálkoznak - nagyon kemény a helyzet. No szóval szállunk fel (első ajtónál), B. meglátja a köpenyeseket és boldogan felkiált:
-Anya nézd! KUKABÁCSIK!!!!!
Nálunk a kukabácsik az istenek, minden hétfőn és csütörtök reggel lógunk az ablakban és nézzük, ahogy elviszik a szemetet, úgyhogy képzelhetitek, B.milyen boldog volt. Én is..
Mi még ebben a kutya nagy hidegben is minden nap kimegyünk a parkba, kertbe egy órára (annyira nagy hős vagyok), mert B. élvezi, és szüksége van a futkosásra, mert megőrül délutánra, ne adj Isten még az a szörnyű rettenet is előfordulhat, hogy nem alszik rendesen, szóval mindenkinek az a legjobb, ha még csikorgó hidegben is mászkálunk. Mostanában nem szereti a játszóteret, inkább kint bóklászunk a Majorban, megnézzük a focipályát, minden egyes botot és kavicsot stb. Van egy kicsi játszótér is, ott hintáztunk. Mondom Bercinek:
-Gyere, ha már idáig eljöttünk menjünk el a pékségbe, vegyünk valami finomat (onnan kb.2perc).
- A pékség sajnos nagyon messze van, maradjunk hintázni!
Íme, egy (OK, majdnem) tökéletes mondat Berci szájából: Finom ijjata jan iszinek. (=Finom illata van az innivalónak.) Rendben, a szóhasználaton és kiejtésen van még mit csiszolni, de ez már mondat, jó szórend, gyönyörű ragozás, nagyon büszke vagyok! :D Úgy belelendült az utóbbi hetekben, teljesen váratlanul (és jól) elkezdett ragozni, magyaráz egész nap, nagyon cuki és szórakoztató.
Hoppá-játékot játszunk, amit persze ő talált ki, ennek megfelelően rendkívül kreatív, fejlesztő játékról van szó: megfogjuk a kezét, hónalját, emelgetjük, miközben ugrál, és azt kiabáljuk, hogy Hoppppáááá. Ezt így úton-útfélen, napi ötvenszer. Engem is elkapott délelőtt, hoppáááá! Jó, fogom a kezét, ugráltatom. Egyszer csak megáll, komolyan rámnéz és elkezdi.
- Anya hoppá jó nem. (A nemet mindig a mondat végére teszi, gonodolom, így hatásosabb.) Apa tud hoppá jót. (Az élet hatalmas problémái.)
- Berci, Apa nincs itthon, majd este megmutatja, de Anya most csak így tudja.
- Anya hoppá jó nem. Apa tud. Felhív.
- Berci, nem hívhatjuk fel emiatt, Apa dolgozik.
Odamegy a játéktelefonhoz, tárcsáz, felveszi, és beleordítja:
- Appppa! Gyeje gyojsan! Hopppáááá! Anya jó nem, mutasd!
Hát így.
Este, lefekvés. Tejivás, puszi, jóéjt, be az ágyba. Kicsit ilyenkor még üldögélek mellette, de csak csöndben (ha túl hamar kijövök leveszi magáról a hálózsákot, kitakaródzik és úgy üldögél, dumál az állatseregletnek, majd puccosan alszik el, szóval mindig megvárom, hogy kicsit bekómázzon). Hallok valami neszezést, de csak odaszólok, hogy Berci pszt, csicsijja-babája, csukd be a szemed. Pár perc múlva nagy a csönd, indulnék kifelé. De nincs meg a papucsom, pedig itt volt az ágy mellett. Hogyaza. Keresem a félhomályba, magamban szitkozódom, erre látom, hogy Berci, bár a szeme csukva, röhög. Berci, hol a papucsom!? Röhögés. Megnézem, hát betoszogatta a saját ágya alá. Itt már én is nevetek, megsimogatom a buksiját. Erre elkapta a kezem, elkezdte puszilgatni, rátette az arcát és közben azt suttogta Anyuci megy nem, Anya, Anya, puszi.
Egyszerre sírtam, nevettem, és majdnem megzabáltam.
Annyira jól szórakoztunk ezen mostanában, úgy éreztem, mindenképp meg kell osztanom. Úgyis nehéz nap van, ma Zoli először munkában, mi meg itthon egyedül, rémes, nagyon hamar hozzászoktunk a jóhoz.
Szóval, ha Bercinek azt mondjuk, hogy mosolyogjon, valami hihetetlen kópé fejet vág, az amúgy csudaszép pofija vicces grimaszba megy át. Csórikám azt hiszi, így kell mosolyogni. Az utóbbi napokban ezen röhögtünk egész nap, lám, milyen kevés is elegendő a mi boldogságunkhoz. :D Szegény Bercit meg állandóan ezzel piszkálom. De ha egyszer mulatságos...
