Köszönjük szépen a hiányolást (Edina és Magdi! :D), nagyon jól esett, hogy van, aki érdeklődik. :)
Mostanában sokminden zajlott, állandó jövés-menés, orvosi körök részemről (minden rendben), karácsonyra készülődés, vásárlás stb, ráadásul én masszív ihlethiánnyal is küzdök, de majd igyekszem ezen túllépni.
Amilyen jó volt a tavasz-nyár-ősz, ez a tél olyan vacak persze (pedig még nem is durvult be igazán, tudom). Kétszer is meggondoljuk, hová, mennyi időre, mivel menjünk; teljesen kész vagyok, hogy kimegyünk fél órára a kertbe, és előtte-utána az öltözködéssel-sárvakarással is elmegy egy másik fél óra, és én meg még így is fázom ebben a r. hidegben.
Szóval sokat festegetünk és rajzolgatunk garázdálkodunk idebent, ami uncsi. Voltunk az OSZK-ban is adventi gyereknapon, ami jó volt, mert sokat beszélgettem Berci megint halálra élvezte a programokat szobrokat és lépcsőket. Jó lenne több ilyen, január-februárra kellene találni valami rendszeres elfoglaltságot. Bár, ha most tényleg megint dúl a rota, jobb is, ha nem sokat megyünk gyerekközösségbe, csak maximum a friss (és nagyon hideg) levegőre. Meglátjuk.
Most amúgy is Berci meg van fázva és folyik nagyon az orra, ami csak azért jó, mert végre ráérzett a fújás örömére, úgyhogy megtanult lelkesen trombitálni (viszlát, porszívó!). Remélem, nem lesz belőle semmi komolyabb, karácsonykor mulatni és nagyokat enni szeretnénk. Ha lehet.
Készül egy jó kis vicces-képes bejegyzés arról, hogyan töltjük bezárva a téli napokat, lehet két részletben, de írom. :)
És persze megkezdtük a karácsonyi sütögetést, remek kis mézeskaláccsal startoltunk, Berci persze nagyon sokat segített! Jó volt, az első fél órát nagyon élvezte, lelkesen szúrta ki a formákat, hozta-vitte a szerencsétlen tésztákat, pakolta a tepsibe. Aztán mondjuk elunta, így az utolsó 3tepsivel már csak ketten csináltuk Zolival, én meg egyedül díszítgettem, de az legalább szép lett. :P
Szeretnék még ishlert és vaníliás kiflit mindenképp, meg egy kis linzer is olyan jó lenne (nem kellett volna megvenni Stahl barátnőm karácsonyi különkiadását...)
Mindenkinek vidám karácsonyi készülődést!! :D

(Igen, Süninek még a mézeskalács-készítésénél is asszisztálnia kell 'Gyeje Süni! Odanéz! Kajács Bejci!')
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
mi is hiányoltunk ám Titeket! örülünk, hogy jó vagytok; a nátha meg reméljük elmúlik hamar! a mieink amióta ősz van, vagy taknyolnak vagy köhögnek (vagy mindkettő) néha felváltva, néha egyszerre...
puszi!