2011. okt. 18. 14:51 - írta 10kata

 Egy szegény, szerencsétlen katica véletlenül betévedt hozzánk és a függönyön éjszakázott. Hogy örült neki Berci, mikor reggel megtalálta! Jó darabig hordozgatta a tenyerén.

 Az evésről. Annyira ügyes a kis makimajom, már a levest is szépen eszi egyedül kanállal, szilárdabb ételeket szépen villával, ahogy kell. Nagyon jó dolgom van ám mostanság, mert a környékünkön van egy kiváló étterem, ahol napi menüt is adnak. 690 forint két fogás, akkora adagok, hogy még egyszer sem sikerült megennünk Bercivel az egészet, és kimondottan nagyon finomak. Úgyhogy befizettünk már a második hete, és kéremszépen, én nem főzök. El sem tudom mondani, mekkora teher zúdult le a vállamról. Kitalálni, mi legyen, megvenni, megfőzni, Bercit közben lefoglalni, jaj még gyorsan reggel, mert utána rohanunk a játszira, ó, de még gyorsan elmosogatok, várjááál, Berci... No, ennek vége. Reggelizünk együtt szép komótosan, kávézás (B. főzi a kávém minden reggel, mondom, hogy jó dolgom van), játszás, 10körül elindulunk a játszótérre, nyugalom, béke és madárcsicsergés. Bácsik közben az étteremben megfőzik az ebédünket, amiért hazafelé bemegyünk; B. imádja a bácsikat, az éttermet (a kert tele van játékokkal, csúzdákkal), imádja itthon meglesni a dobozokat, hogy vajon mit csomagoltak a bácsik - és ami a lényeg, hogy eddig mindent jóízűen meg is evett. Most mondjátok, ennyiért, hát nem megéri a hülyének is? 

 Huncutságos itt épp házichipset eszik, annyira tetszett neki, hogy jó közel telepedett a tányérhoz, konkrétan az asztal tetejére.

 Az ősz egyik jó oldala a vég nélküli teázgatás. Nagyon szeretjük Bercivel, aki még az utolsó kortyokat is megosztja drága jó anyjával.
(Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én arra jöttem rá, hogy sokkal kevesebbet iszik, ha pohárból kínálom az innivalót. Így ha azt akarom, hogy tényleg megigyon egy rendes adagot, én még mindig előveszem a cumisüveget, összebújunk, és szépen megiszik 3 dl-t egy ültő helyében.)

 Az ősz másik jó oldala, hogy megint van X-faktor. :DD
/Nem tudom, ki hogy van vele részemről kb. ennyi előnye van az előttünk álló hónapoknak. Na jó, még a szülinapok és a karácsony, meg a karácsonyi szünet, de aztán tényleg ennyi./

 Nosztalgiáztunk. Amikor meglátta, fel kellett fújni az úszógumit és abban ücsörgött fél délután. :o)
((Meleget akarok és Balatoooont, most!))

 Mamáéknál írja a leckét. :D
Na jó, persze rajzolgat. Nagyon rákaptunk, ami azt jelenti, hogy hozza nekem a ceruzát, hogy ÉN rajzoljak (nem tudok). Mondjuk annyira nem bonyolult a dolog, mert mindig megkérdezem, hogy mit rajzoljak, Bercike? Mutogatás magára, így megrajzoljuk Bercikét. És most mit rajzoljunk? Anna!! Lerajzoljuk Annát. És még mi szeretnél? Autó! És ezt a három témát variáljuk állandóan, egyre jobb Annákat és autókat készítek.

 Mamáéknál számítógépezés (itthon nem lehet...). Szigorúan homlokra tolt napszemüvegben.

 Haj, ez a fúrás faragás visz engem egyszer a sírba. Utánozza az elektromos csavarhúzó hangját (általában a legérdekesebb műsorok legérdekesebb perceiben), kint és bent megy a fúrás, faragás, fűrészelés, csavarhúzás. Az elmúlt hetek fénypontja volt, amikor Papával szétszedték a padot, hogy eltegyék télire. Azóta is azt emlegeti.
 


Kategóriák

képes, ezmegaz

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.