2011. okt. 17. 14:04 - írta 10kata

Tulajdonképpen mostanában Berci nagyon jól viselkedik, kellemesen telnek napjaink. Egyetlen fegyelmezési problémánk van vele: néha csapkod.  Általában ha nagyon fáradt, nyűgös, vagy valamit nagyon akar és eltiltjuk; egyszerűen ilyenkor néha elkezd csapkodni - ami idegesítő és abszolut tilos, ugyebár... Először mindig jön a szépszó, Bercike, nem szabad csapkodni, fáj anyának stb. Sokszor viszont képtelen leállni, látszik rajta, hogy már huncutságból csinálja, vigyorog és figyeli a reakciókat. Ez nekem nagyon nehéz. Rég letettem arról, hogy kézre-popsira ütéssel büntessek, egy-kétszer megpróbáltuk, de itt az eredménye. Annyit tanul meg belőle (teljesen logikusan), hogy ha mérges vagy, büntetni akarsz, csapj oda.  Ezért ellenzem én az ilyen fenyítést - vagy legalábbis nem látom eredményesnek (ha pedig véletlenül nem az anyját csapkodja, majd fogja a többi gyereket, láttunk már erre is szép példát a környezetünkben...) Az agresszió agressziót szül. Plusz, így csak a büntetéstől (veréstől) való félelem fogja visszatartani a rosszaságtól, nem pedig az, hogy tudja, fájdalmat okoz, ezért nem szabad stb. Persze nem mondom, hogy néha-néha nem vágok rá a fenekére, de valahogy ezt nem érzem jó megoldásnak. 
Szóval marad a szépszó, a határozott rászólás, és a legújabb, a büntisarok. Kineveztünk egy sarkot, és amikor már végképp bohócságba csapna át a verekedése, egyszerűen berakjuk a sarokba, elmondjuk, hogy miért van ott, meg ne mozduljon, csend legyen, ne is lássuk egy darabig. Otthagyjuk, aztán egyszerre csak halk neszezés, és íme, a tipikus, nem látlak, ti sem láttok, itt sem vagyok történet:

Most akkor hogy lehet ezt röhögés nélkül megállni????

Kinél hogyan zajlik/zajlott a jól megérdemelt büntetés kiosztása két éves gyereknél? Begyűjtenénk a jó kis praktikákat...