Beindult a kamuzás is, agyam eldobom a kiscsávón, ezt figyeljétek!

- Berci! Ki firkálta össze ceruzával a mesekönyvet??!!
- Mama! (A lehető legkomolyabb arccal, már-már panaszos hangon, visítva röhögnék, ha nem lennék mérges...)

- Berci! Ki dobta a labdát a bokorba?
- Mama!

- Ki öntötte ki a teát a padlóra, aztapazta!??
- Mama!

Nagyon vicces, és eddig mindig csak Mama volt a hibás, pedig már sokmindenkit meg tud nevezni, de valamiért következetesen szegény Mamát sározza...
(Jut eszünkbe, holnap kipróbáljuk, vajon ha Mama kérdezi, kit tesz meg bűnbaknak?)
:DDD

Nagyon érezni, hogy közeledünk a kétéves kor felé, dacol a ded, rosszabb néha, mint két hisztis kamasz, mert még egy jó nagy nyaklevest sem lehet neki adni, csak úgy a lelki béke és a nevelési célzat kedvéért. (Néha pedig jól esne.) 
Kezdjük ott, hogy minden nem. Az agyam eldobom tőle néha: -Berci, gyere, megyünk fürödni! - Nem! (15 perc múlva:) -B.gyere ki a kádból! - Nem!, -Berci menjünk kezet mosni! -Együnk banánt! -Megyünk a játszótérre! - Hazamegyünk a játszótérről! - Vedd fel a cipőd! - Kivesszük a kakást pelust! -Nem! -Nem! -Nem!  -Neeeeeeeem!... Olyan jól megy már neki, hogy néha be sem fejezem a kérdést (kérést, utasítást), már csípőből tüzeli, hogy NEEEM!!!
Igyekszem szépen, türelmesen, kedvesen, de amikor minden fiszfaszságra játékosan kell rávenni, akkor azért néhanapján el tudok durrani, bevallom férfiasan.

Van még ám tovább is, legújabb idegesítője az enyémkedés. Minden kell, ami másnál van, az ő játékára még csak rá sem nézhet kisgyerek, ha mi épp csúzdázunk, és egy másik kiskölök ráül a motorjára (nálunk a játszón elvileg mindenki szabadon játszik minden és mindenki játékával), akkor a csúzda tetejéről elkezd hőőőőő-zni, mutogat magára, a motorra, magára, a motorra, felháborodott fejjel lecsúszik, mutogat, odarohan, mutogat. Amúgy nagyon vicces, csak néha idegesítő és ciki.
Viszont jól lehet húzni vele, ha épp előjön a NEMBerci, mondjuk valamit nem akar megenni, Zoli szórakozik vele, hogy -Jó, nem is kapsz, mert az enyém, Bercinek nincsen stb., rögtön kell, még a vasszöget is megeszi. (Na, az ilyen játszmákhoz nincs nekem türelmem 24órában, Megeszed? nem? akkor szevasz, barátom, bonca!)
És sajnos néha lökdös is, érdekes módon mindig kisebbeket. :(
Azért én mindig ott vagyok, hagyom játszani, haverozni, de ha úgy érzem, hogy kell, akkor minden balhénál helyreteszem: Nem a tiéd, add vissza. Nem lökdösünk, mert hazamész. Hadd játszon vele Luca is, neked most úgysem kell. stb, stb, nagyon üdítő és kellemes elfoglaltság ez.

Szóval, drágáim, lesznek még itt véres harcok. Annyiból nyugodt vagyok, hogy ez természetes, ezen mindenki átesik, akinek van/volt gyereke, az most (remélem) megadóan legyint, hogy szevasztok ennél a lépcsőfoknál. Sokat járunk gyerekek közé, nem baj, ha megharcolja a kis harcait, megtanulja, hogyan kell viselkedni, szocializálódni kell, kéremszépen.
És egyébként persze hatalmas nagy cukifej, okos és ügyes, erről is kap egy külön bejegyzést hamarosan, ha kihevertem a mai (-Nemakarokelaludnipedighótálmosvagyok!) hisztiparádéját. :D

Mindkét gyerekről jön ám a bejegyzés, hamarosan...

Persze a legjobbat elfelejtettem.
Amikor jöttünk haza Annáékkal a RémRingatóról (utána még volt 2óra játszóterezés is együtt, úgyhogy már mindenkinek jó volt a hangulata) szépen sétáltunk hazafelé a Millenárisról. Anna babakocsiban, Anyukája tolja, mi Bercivel ballagtunk mellettük. Épp beszélgettünk, egyszer csak láttuk, hogy Berci megfogja Anna kezét, és így sétálnak (Anna kocsizik) együtt.
Hát azt hittük, ott helyben felzabáljuk mindkettőt. :DD

Borzasztó élményeken vagyunk túl, ki kell írjam magamból a feszültséget. :D

Anna Anyukájával már előre paráztatjuk magunkat, mi lesz velünk ősszel, télen, esőben, hóban, csomó tökjó programot már kitaláltunk, kerestünk, amivel majd elszórakoztathatjuk magunkat a gyerekeket ha a játszótérre már nem tudunk menni. Például a Millenárisban van Ringató (éneklős, mondókázós, játszós foglalkozás fél órában), amit ma délelőtt ki is próbáltunk. Minden remek volt, B. lelkesen szemlélődött, ott volt mellette Anna, mosolygás, vidámság. Aztán NÉNI becsukta a lyuk csoportszoba ajtaját, és elővette a pisztolyát gitárját. Egy hang nem szólalt még meg, de B. elkezdett üvölteni. De úgy sírt, mint akit épp vernek, rázta a fejét, hogy NEMNEMNEHHHEM, és húzott kifelé az ajtó felé, ki a teremből. Huh, de borzasztó volt. (Basszus, vagy 15 kisgyerek, mind vidámkodik, Bercire meg rájött a pánikroham....Zokniban kellett kimenekítenem a folyosóra...) Kint percekig zokogott a vállamon, ahányszor a terem felé fordultunk, húzott el, NEHHEEHHEM! kiabálta. :S
(Aztán eszébe jutott, hogy Anna benmaradt, elkezdett utána óbégatni, hogy AHHHAANNA, ANNNNNA! :D )
Egyszer-kétszer még megpróbáltam bemenni vele, hogy csak bekukucskálunk, meghallgatjuk, mit csinálnak, de totális ellenállás és ellenkezés, ki kellett jönni mindig.
Valakinek volt hasonló tapasztalata? Egy anyuka szerint néhányszor még meg kéne próbálni, ne maradjon benne ennyire negatív élmény, lassan biztos megszokná. Zoli szerint: Akkor Berci nem énekel, majd csinál mást! (Ennyi.) Én nem tudom. Sajnálnám erőltetni, de valami kelleni fog a télre mint program, az biztos. Lehet pár hét múlva, máshol teszünk még egy próbát, meg a közelben van egy tornászgatós foglalkozás is, azt is megnézzük. Anna persze imádja az éneklést, ők heti 2x biztos járnak majd - olyan jó lett volna ez így együtt...

Félve merem megkérdezni: ki-hogyan vészelte/vészeli át a rossz időket egy aktív majdnem kétévessel???

Hát ez is megtörtént, Bercibaba olyan nagyfiú már, hogy Zolival rászántuk magunkat egy hétvégére kettesben. A legjobb kezekben hagytuk Böbit, Anya és Apa vigyázott rá és szórakoztatta Őuraságát, aki természetesen nagyon jól érezte magát. Ügyes kis mókuska volt, evett, játszott, nagyjából aludt is szépen nélkülünk, mondjuk csak egy éjszakát kellett kibírnia. Néhányszor emlegetett minket Anya bevallása szerint, de amikor hazaértünk - én könnyes-nevetős nagyjelenetet képzeltem el, hatalmas nyakunkba-ugrással és anyázással - elmosolyodott, intett egyet és folytatta a homokozást tovább. Szóval mondhatni nem rázta meg az eset.

Nekünk viszont nagyon furcsa volt. Olyan sokszor kívánom, hogy de jó lenne egy kis szabadság, egy kicsit visszamenni az időben és csak kettesben lenni, gondtalanul pihenni. De ez már nem volt olyan, nem is lesz soha, gyanítom. Jól éreztük magunkat persze, de mindig ott motoszkált a fejünkben, hogy B. most mit csinálhat, vajon evett-e, ivott-e, hogy tetszene neki ez a játszótér, mekkorát hancúrozna ebben a szép időben stb. Tudom, nekünk nem jó semmi sem. :D
Azért mikor ez első sokkon túltettük magunkat (Semmi dolgunk!!! Nem vagyunk időhöz-órához-alváshoz-pelusozáshoz kötve!!!!), azért elárulom, nagyon  jól éreztük magunkat. Csomót beszélgettünk, aludtunk (fél9-ig hahhha, de jó volt, már csak ezért megérte!), ettünk nyugalomban (nem kellet percenként felugrálnom, párhuzamosan etetnem! :O), étteremben jártunk, este filmeztünk, egész nap olvasgattunk, bringáztunk, napoztunk.
(Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy akinek nincs gyereke, annak a világon semmi dolga és a legnyugodtabb az élete, erre is rájöttünk. Persze unalmas és üres is, de ez egy másik tészta.)

Biztos hogy csinálunk még ilyet, Bercinek is jót tesz, nekünk is szükségünk van rá, Anyáék pedig szívesen vállalják, ha nem is minden hétvégén, de néha nagyon jó lesz kicsit elmenekülni.

Egy icipici bosszulás azért volt B. részéről: mostanában a délutáni elalvás annyi volt, hogy ivott egy kis vizet, betettem az ágyba aztán jóéjszakát. Most már a második napja egy órás hintaszékben-az-ölemben-kuporgás-és csicsijja babája-éneklés a program... (Persze most is ki szív? Én....)

Annyira sok új szót mond, hogy hihetetlen, napról-napra fejlődik a szókincse. Az alapvető szükségleteket már ki tudja fejezni, szól (pontosabban rikkant) ha szomjas (ISSSZ!), éhes (HAMMM!), álmos (CSICSíTA!), sőt, a legújabb eredmény, hogy szól, ha kaki van (KAKIIII!) (Mint kiderült, csak nekünk/nekem jelez, mamának nem szólt, van még mit finomítani...). Ennek örülünk, bár még eszemben sem volt elkezdeni a szobatisztaságra nevelést, de azért lehet, hogy lassan értelme lenne egy bilinek. Meglátjuk, nem rohanunk sehová. (A bili amúgy is olyan undi, olyat nem lehet, hogy egyből a WC-re szokjon? Már elnézést.)
Egy csomó szót gyerekdalokból alkot, így lett pl. a kedvenc csicsítánk is, ez ugyanis a "Csicsijja, babája" c. klasszikus, általunk sokat énekelt altatódal első szavából került megalkotásra.
Ezeken túl van már néni, bum-bum (maci), a kaka szó nagyon sokmindenre használható, pl a kukára, szemétre rendszeresen; tis (kés), szita, séta (Berci-kiejtésben sííta), gyere, fa. Meg még biztos egy csomó minden, csak nem jut eszembe ilyenkor. :DD
Jaj, és egyem meg a szívét, anyázik is már, bár néha bekavar, és engem is apának szólít, de azért nagyon értékelem a szándékot. Valami olyasmit kiált, hogy annnjja, cukiságos.